Németh Zsolt: Nagy dolog, hogy bentmaradtunk
Tegnap biztossá vált, hogy az UVSE bentmarad a férfi Ob I-ben. Németh Zsolt a lilák vezetőedzője a sorsdöntő KSI meccs után elmondta, hogy nagy tettet vittek véghez, de nem lesz egyelőre ünneplés, hiszen már vasárnap a Szentes ellen mérkőznek meg a 11. helyért.
Nagy meccset húzott be tegnap az UVSE. A férfi Ob I rájátszásában a harmadik mindent eldöntő találkozót végül tíz góllal megnyerte a lilasapkás együttes, és ezzel biztosította jövőre is az OB I-es tagságot.
Németh Zsolt a tegnapi meccs után a vizipolo.hu-nak:
– Nagyon sima lett az eredmény. Az eleje jól indult, aztán volt egy olyan félsz, hogy a KSI megint a nyakunkra jön és újra egy izzasztó meccset fogunk játszani, de utána szétnyílt a találkozó. Jól játszottunk, nagyon akartunk, koncentráltunk. Úgy érzem ez a hatalmas lelkesedés jó irányba sült el. Az eredmény is mutatja, hogy a négy kapott góllal csak meccset lehet nyerni.
– Mi várható ezután?
– Nagy öröm és jó dolog, hogy elkerültük a kiesési párharcot. A jövőt nézve megpróbálunk építkezni. Az, hogy bentmaradtunk az első osztályban mutatja, hogy a csapatnak van létjogosultsága az OB I-ben. Szeretnénk minél több fiatalt jövőre is játszatni és megadni nekik a lehetőséget arra, hogy jó játékosok legyenek.
– Lesz most ünneplés?
– Piciben megünnepeljük, de csak a mai nap. Játszunk tovább. Van még Szentes mérkőzés, nekem is van sok gyerek meccsem. Érzi mindenki, hogy ez egy nagy győzelem volt. Ezt mindenki megünnepli otthon, de mondom holnapután nekünk megint meccs van, úgyhogy nincs idő nagyon az ünneplésre. Az egész másfél éves teljesítményünk jó volt. Sok egy gólos vereségünk volt, ami nyilván egy nem annyira összeszokott csapatra jellemző. Remélem ezeket a vereségeket a jövőben a saját magunk javára tudjuk majd fordítani.
Sz. B.