Férfi Ob I: érvényesült a papírforma, győzött a Szolnok
A férfi Ob I., elődöntőjében a Szolnok öt góllal nyert a derekasan küzdő Fradi ellen. A mérkőzésen végig a kezében tartotta a Tisza-parti együttes a találkozót, így 1-0-ra vezet.
A kérdés adott volt a meccs előtt: – A Fradi meglepetést tud-e okozni a Szolnok vendégeként? A szezonban háromszor találkozott egymással a két csapat, mindháromszor a Tisza-partiak győztek. 13-5-re, 18-3-ra és 14-7-re. Utóbbi meccsen még a Fradi vezetett a nagyszünetben, végül hét góllal győztek Varga Daniék.
A mérkőzés előtt mindkét mester óvatosan fogalmazott, de arról biztosítottak mindenkit, hogy nem tartalékolnak. A Szolnoknak nem kellett negyeddöntőt játszani, hiszen az alapszakasz győzelmükkel a Tisza-partiak bejutottak a legjobb négy közé. A Fradi pedig 2-0-ás összesítéssel jutott túl a Szegeden.
Jól kezdte a Fradi a meccset, hiszen Katonás az elején bevágott egy előnyt. Erre aztán jött három hazai találat, mindhárom akcióból. Előbbi Mitrovics majd Vámos a végén pedig Alekszics volt eredményes, 3-1. A második negyedben kapaszkodott a Fradi, bár Varga Dénes büntetőből növelte a különbséget, utána jött két zöld-fehér találat. Nyéki duplázott, ezzel pedig 4-3-ra zárkózott a Fradi. A folytatásban a Szolnok előbb kettőre, majd három gólra is elhúzott. Madaras révén pedig közte négy volt a nagyszünetben, 8-4.
A fordulás után két perc telt el, amikor előnybe került a Fradi. Varga Zsolt időt kért, a fórt Kolozsi annak rendje és módja szerint bevágta, 8-5. A hajrára kanyarodva Marnitz hozta közelebb a Fradit, 8-6. Ezek után is jól tartotta magát a zöld-fehér gárda, hiszen a negyedik negyed kezdetéig csak eggyel tudta növelni a Szolnok előnyét, 10-7. A záróakkord hajrájában Madaras duplájával lezárta a Szolnok a találkozót, így kialakítva a 13-8-as végeredményt. Győzelmével a Tisza-partiak 1-0-ra vezetnek az egyik fél két nyert meccséig tartó párharcban. Folytatás jövő héten, immár a Népligetben.
E.On férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás:
Elődöntők, 1. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa-Közgép – Ferencváros 13 – 8 (3-1, 5-3, 2-3, 3-1)
Gólszerzők: Mitrovics 3, Madaras 3, Alekszics 3, Varga Dénes 1, Varga Dániel 1, Mezei 1, Vámos 1 illetve Nyéki 3, Marnitz 2, Katonás, Kolozsi, Jansik Sz.,
A másik ágon:
19.00 A-Híd OSC – ZF Eger 13-11
Sz. B.