2015 január 09.

Varga Zsolt: Óriási dolog Marko Avramovics leigazolása

A férfi Ob I., 4. helyén álló zöld-fehér csapat a szezon közben leigazolta a világbajnok Marko Avramovicsot, akitől Varga Zsolt vezetőedző igen sokat vár…

2014-2015 Fradi - Debrecen06

A Fradi lehet a januári átigazolási szezon nagy nyertese (Fotó: vizipolo.hu)

A Fradinál, mikor meghallották, hogy Marko Avramovics szabadon igazolható, csak egymásra nézett Gerendás György és Varga Zsolt, és ennyit mondtak – “De jó is lenne a csapatba”. – Ezek után elkezdődtek a tárgyalások, előbb klubon belül, később a játékossal is. Aztán szinte “varázsütésre” minden összeállt – mesélte Varga Zsolt, aki egyébként szerbül kommunikál új játékosával. – Régen, több évig a Mladost Zagreb gárdáját erősítette a vezetőedző, ahol a horvát mellett megtanulta a másik délszláv nyelvet is. “Sokkal jobb nekem is, mert így legalább tudom gyakorolni a szerbet és Markonak is gördülékenyebbé teszi a beilleszkedést.” – mondta az olimpiai bajnok

A világbajnokról, és a csapatról pedig a következőket mondta: Maximálisan beleillik Marko abba a koncepcióba, amit elképzelünk. Nagy erősítést jelent, ami nyilván az eredményekben is meg fog látszani. Ha azt nézzük, hogy azokkal a csapatokkal, akikkel eddig játszottunk és egy-egy góllal legyőztünk, most lehet, hogy egy kicsit magabiztosabban fogjunk megverni őket. Ha közelebb kerülünk, akiktől eddig kikaptunk, akkor már egy óriási segítség volt ebben az építkezésben, ami most zajlik a Fradinál. Félévre kötöttünk vele szerződést, de ha ugyanazt tudjuk biztosítani neki, amit ebben a félévben fogunk, akkor marad még egy évre.” – a csapat nemcsak szerb világbajnokkal erősödött, hanem leigazolta a 18 esztendős Irmes Pált is az UVSE együttesétől – “Láttam többször játszani, nagyon fiatal, tehetséges fiúnak tartom. Egy olyan játékosról van szó, aki nem biztos, hogy a góljaival fogja észrevétetni magát, de nagyon jó csapatember. Szinte minden poszton kipróbáltuk a zágrábi edzőtábor során, és megállta a helyét, sokat várok tőle is.” – fejezte be a vezetőedző.

A Fradi januárban négy meccset is játszik idegenben. Az elsőt rögtön most szombaton a listavezető Szolnok ellen. A szakmai stáb úgy véli, nagyon sok minden kiderülhet a hónapban, ami a csapat erejét illeti.

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek