Szolnokon változások várhatók
A Tisza-partiak vezetőedzője csak a Bajnokok Ligájára koncentrál, de jelezte, lesznek változások a következő idényben a csapatnál.
-Mi most a hatos döntőre készülünk profi játékosokkal, akik pontosan tudják, hogy mi a dolguk és ezt a bajnokságban és Bajnokok Ligájában is bizonyították. – kezdte Cseh Sándor az iszolnok.hu-nak – Persze tudjuk, ki megy, ki marad, de ez most egy csapat, még pedig az a csapat, amelyik Magyar Kupát, Szuperkupát, magyar bajnokságot nyert és szeretne sikert elérni az európai póló legrangosabb versenyében. A döntőért az Eger-Brescia párharc győztesével játszhatunk. Az olaszokat oda-vissza megvertük, az Egernek sem áll most velünk szemben jobban a szénája. Azt mondhatom, hogy mi pihentebbek leszünk, hiszen az elődöntőben szállunk majd vízbe, míg ellenfelünk előző este meccsel. Mondhatnám, hogy esélyesebbek vagyunk. Csak hát akár az Eger, akár a Brescia bármikor képes olyan napot kifogni, amikor bárkinek megáll ellenük a tudománya. Mondjuk azért én sem és a csapat sem erre készül, sőt. Kifejezetten arra gondolunk, hogy nyernünk kéne és döntőbe jutnunk, aztán meglátjuk – mondta.
A Szolnok vezetőedzője kitért a következő szezonbeli gárdára is: nagyon jó ez a mostani csapat. Ez a mostani is nagyon jó és nagyon jó lesz az is, amelyik az új szezonnak majd nekivág, hiszen csak két-három változás várható. De előtte a BL hatos döntő, az a fontos. Most a legfontosabb. Május huszonnyolcadikán már erről is szívesen beszélek, meg az igazolásokról is – fejezte be a tréner.
A Bajnokok Ligája Final Six programja:
Május 25., csütörtök:
Az elődöntőért – 19.00 Olympiakosz – Jug Dubrovnik
Az elődöntőért – 20.30 ZF-Eger – Brescia
Május 26., péntek:
17:30 5. helyért
Elődöntő – 19.00 Olympiakosz / Jug Dubrovnik – Pro Recco
Elődöntő – 20.30 ZF-Eger/Brescia – Szolnok
Május 27., szombat
15.15 (3. helyért)
16.45 (döntő)