2017 július 07.

Számos változással, megvan a montenegrói vb keret is

Hét helyen változtatott Vladimir Gojkovics a riói olimpiához képest.

MNE - HUN BRGULJAN Drasko

A magyar és a szerb keret után, már a montenegrói tizenhármas vb csapatot is lehet tudni.

Már korábban lehetett tudni, hogy válogatott ásza, Aleksandar Ivovics kihagyja ezt a világeseményt, hiszen Máltán pólózik a nyáron. Az is tudvalevő volt, hogy az olimpiai csapathoz képest fiatalításba kezd Gojkovics. A most kihirdetett keretből hét változás is van az ötkarikás játékokhoz képest, ahol negyedik lett a csapat. Vjekoslav Paskovics, Antonio Petrovics, Mladjan Janovics, Predrag Jokics, Zdravko Radics és Filip Klikovac – utóbbi vállsérülés miatt – kimaradt.

Bizalmat kapott azonban Milos Scepanovics, a 35 éves kapus a legidősebb a montenegrói mezőnyben – mellette Dejan Lazovics fog védeni. A mezőnyjátékosok közül bekerült Aleska Ukropina, a 98-as születésű balkezes játékos az utánpótlás tornákon megmutatta már mekkora tehetség, most a felnőtteknél bizonyíthat. Marko Petkovicsot is láthatjuk Budapesten. Az ex-miskolci játékos, azért szerződött egy évvel korábban a Jadran Herceg Novihoz, hogy most bemutatkozhasson új válogatottjában. Figyelemreméltó, hogy Duro Radovics a legfitalabb a csapatban, alig 18 esztendős. Láthatjuk pólózni a magyar fővárosban a Bojan Banicsevicset is, aki az elmúlt két szezonban karrierje legjobbját nyújtotta valamint bekerült még Rióhoz képest Nikola Murisics és Dragan Draskovics is a csapatban.

Természetesen nem hiányozhat Darko Brguljan, Drasko Brguljan, Aleksandar Radovics valamint  az egri légiós Uros Csucskovics sem, ahogy a miskolci kiválóság Szasa Misics is ott lesz a vb-n.

A tavalyi riói olimpia után egy cikket szenteltünk annak, hogy talán a montenegrói csapatnál a legsürgetőbb a fiatalítás, amit még a 2016-os évben elkezdett Gojkovics. Figyelemreméltó, hogy a csapat februárban egy fiatalos kerettel megnyerte a XI. Volvo Kupát Budapesten. 

A montenegrói válogatott az A-jelű négyesbe került az vb-n. A csapat ellenfele, Brazília, Kanada és Kazahsztán lesznek a csoportban.

A montenegrói keret a világbajnokságra:

Kapusok: Dejan Lazovic, Milos Scepanovics

Mezőnyjátékosok: Bojan Banicsevic, Dragan Draskovics, Uros Csucskovics, Drasko Brguljan, Marko Petkovics, Darko Brguljan, Aleksandar Radovic, Aleksa Ukropina, Duro Radovic, Szasa Misic, Nikola Murisics

– a vb teljes programja…

– a magyar válogatott vb csapata…



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek