2016 augusztus 30.

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában – Kellemes ellenfeleket kapott a Szolnok

Dubrovnikban megtartották a főtábla sorsolását a Bajnokok Ligájában. A Szolnok egyelőre elkerülte a nagyokat.

blsorsolas201601

A sorsolás (Fotó: jug.hr/facebook)

Mint ismeretes idén a Szolnok van ott a főtáblán az Eger helyett. A két csoport sorsolását pedig ma megtartották Dubrovnikban. A Tisza-parti együttes az A-jelű csoportba kapott besorolást. Cseh Sándor csapata az Olympiakosszal, a Spandauval és a Nice együttesével már biztos megküzd, – ide kerül majd még két csapat a selejtezőből – tehát a Reccót és a Jug Dubrovnikot egyelőre elkerült a magyar együttes.

Az OSC már az első körben, míg az Eger a másodikban csatlakozik a legrangosabb kupaporondhoz.

A Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolása: ( a küzdelmek november 30-án kezdődnek)

A-csoport
Olympiakosz
Szolnok
Spandau
Nice
A selejtezőből (D) feljutott csapat
A selejtezőből (B) feljutott csapat

B-csoport
Jug Dubrovnik
Pro Recco
Barceloneta
Partizán Belgrád
A selejtezőből (A) feljutott csapat
A selejtezőből (C) feljutott csapat

A Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének csoportjai: (szeptember végén az OSC házigazdája lesz a B-jelű csoportnak)

A csoport (Nagyvárad):
Mornar Split (horvát), Galatasaray (török), Digi Nagyvárad (román), Utrecht (holland)

B csoport (Budapest):
A-Híd OSC Újbuda, Hannover 1898 (német), Barendrecht (holland)

C csoport (Valletta, Málta):
Jadran Herceg Novi (montenegrói), Steaua Bukarest (román), Valletta (máltai), Szczecin (lengyel)

D csoport (Porto):
Sport Management Verona (olasz), Enka SC (török), Sintez Kazany (orosz), Portuense (portugál)

A csoportok első két helyezett csapatai jutnak a második körbe.

A BL 2. körében csatlakoznak:

Primorje Rijeka (horvát), Duisburg (német), Vouliagmeni (görög), Marseille (francia), ZF-Eger, Brescia (olasz), Crvena Zvezda (szerb), Sabadell (spanyol)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek