2015 március 01.

Olasz Kupa: A Reccónak megvan a tizedik

Ami egyelőre a bajnokságban nem sikerült a Recconak, az a kupában igen. Ugyanis a fináléban legyőzték a Bresciát és megvédték címüket.

olasz kupagyoztes prorecco2015

Az elődöntőn simán túljutott a döntő két főszereplője, a Recco és a Brescia. Előbbi az Acquachiara együttesét, még utóbbi a Sport Management csapatát verte.

A fináléban aztán összecsaptak, és három góllal jobbnak bizonyult a címvédő. Igaz csak az utolsó negyedben, az egykori debreceni játékos, Alex Giorgetti duplájával és Aicardi góljával 8-5-re győzött. Egyébként csak a bajnokságban nem sikerült eddig legyőznie Giorgettiéknek riválisukat, hiszen mind most, mind pedig a Bajnokok Ligájában véghezvitték ezt a tettet.

A Bresciának nem kell sokat várnia a revansra, hiszen szerdán már a BL-ben fogadják a Reccót hazai pályán.

Olasz Kupa:

Döntő:

Pro Recco – Brescia 8 – 5 (0-1 2-2 3-2 3-0)
vezette: Ceccarelli, Caputi
Sori, 1500 néző

Recco: Tempesti, F. Lapenna, Prlainovic 1, Pijetlovic, Giorgetti 2, Felugo, Giacoppo, F. Di Fulvio, N. Figari 1, A. Fondelli 2, Aicardi 2, N. Gitto, Pastorino vezetőedző. Milanovic

AN Brescia: Del Lungo, Bruni 1, C. Presciutti , F. Pagani, Molina Rios, Rizzo 1, Giorgi , Nora 1, N. Presciutti, Bodegas 2, D. Fiorentini, Napolitano, Dian. vezetőedző. Bovo

Gól/emberelőny:  4/12 illetve 2/11

Bronzmérkőzés:

Carpisa Yamamay Acquachiara – BPM Sport Management 8 – 9 (3-3, 2-2, 1-1, 2-3)
Gólszerzők: Perez 2, Luongo 2, Paskvalin 1, Lanzoni 1, Marziali 1, Gitto 1 illetve Luongo 2, Filipovics 2, Razzi 2, Bini 1, Sadovyy 1, C. Di Fliuvio 1

Elődöntők:

Pro Recco – Carpisa Yamamay Acquachiara 12 – 6 (2-2, 3-1, 4-1, 3-2)

Brescia – BPM Sport Management 7 – 4 (1-1, 2-2, 3-0, 1-1)

Sz. B.

Fotó: prorecco/facebook



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek