2015 november 09.

Műugrás: Bóta Botond edzőt váltott

A nyári kazanyi vb-t is megjárt műugrónk immár Mélay Csabával készül tovább. Bóta Botond az okokról, és az új, immár a riói olimpia nélküli célokról beszélt honlapunknak.  
Bóta_Botond
A kazanyi vb-n után Bóta Botond kés alá feküdt, hiszen folyamatosan a manduljával bajlódott, így ki kellett venni azt. A műtét és az azzal járó fájdalom már a múltté. Az ősz eljövetelével azonban műugrónk életében változás következett be, hiszen mint megtudtuk edzőt váltott. Nem Cserba Brigittával készül tovább, hanem Mélay Csabával. Mindenekelőtt szeretném megköszönni volt edzőmnek a sok velem töltött munkát, nagyon hálás vagyok neki. Öt évig dolgoztam együtt Cserba Brigittával, ezalatt nagyon sokat tett értem. -majd rátért a váltás okára – Úgy érzem, hogy új edzőm, Mélay Csaba képes arra, hogy kihozza belőlem a maximumot. Távolabbi célunk, hogy a 2017-es itthoni világbajnokságra egyrészt technikailag legyek jobb mint eddig voltam, másrészt legyen egy erős programom nehéz ugrásokkal. Hogy milyen a munka az új trénerrel? – Sokkal több szárazföldi edzésem van, ahol fejlesztjük a lazaságot, erőt, állóképességet és technikát különféle sportágspecifikus gyakorlatokkal.

Ami a következő évet illeti a riói olimpiáról és az ezzel járó kvalifikációs tornáról is lemondott sportolónk. Februárban lesz egy világkupa Rióban, körülbelül hatvanan indulnak férfi három méteren. Ha jól tudom harminckettőben kellene lenni. Jelenlegi helyzetemben úgy vélem, hogy nehéz lenne kijutni, mert technikai hianyosságaim vannak, így nem indulok. – fejezte be Bóta.

Jövőre így az Eb lesz a legfontosabb versenye műugrónknak, de addig több edzőtábor és verseny vár rá.

Sz. B.

Fotó: MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek