2016 augusztus 20.

Kétgólos győzelem Görögország ellen – 5. helyen zárt a magyar válogatott az olimpián

Végig vezetve, végül két góllal győzött a férfiválogatottunk az olimpián Görögország ellen.

szivos0820

5. hely (fotó: MTI)

A két csapat a csoportkörben 8-8-as döntetlent játszott egymással, míg a januári belgrádi Európa-bajnokságon a bronzmérkőzésen 13-10-es magyar győzelem született.

Az Olimpiai Uszodában elsősorban védekezésben remekelt az elején a magyar csapat, az első két görög emberelőnyt egyformán hatástalanítva. A gólok sorát Varga Dénes nyitotta meg, a másik oldalon viszont a harmadik görög fór már az egyenlítést eredményezte. A következő támadásban az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert tartott rövid bemutatót elképesztő lövőtudásából, távolról, komolyabb erőkifejtés nélkül lőtt a hálóba.

A második negyed rögtön magyar góllal indult: a Pekingben szintén olimpiai aranyérmes Kis Gábor centerben könnyedén rázta le magáról emberét és lőtt a hálóba. Nem sokkal később hasonló helyzetben találta magát, s ezúttal gyönyörű csavarással továbbított a kapuba. A görögök kettős emberelőnyből csökkentették hátrányukat, de Varga Dénes akcióból mérnöki pontossággal pókhálózta ki a bal felső sarkot, visszaállítva ezzel a háromgólos különbséget (5-2). Szép megoldásból nem volt hiány, Angelosz Vlahopulosz ejtése hatalmas tapsot kapott a közönségtől. A görögök emberelőnyből közelítették meg a magyarokat, de Kis újabb szép megmozdulása által gyorsan jött a válasz. Egy perccel a negyed vége előtt Hrisztosz Afrudakisz lőtte ki a bal alsó sarkot hosszas lóbálást követően.

A harmadik nyolc perc elején Vámos Márton előbb távolról bombázott a hálóba, majd emberelőny végén – amikor a görög már visszatért – elhajlásból lőtte ki a rövid sarkot. A rivális újra csak emberelőnyből volt képes gólt szerezni, a magyaroknak azonban nem ment a fórok értékesítése. A görögök újabb jó előnymegjátszás végén jöttek fel, de Zalánki Gergő rendkívül váratlanul kilőtte a bal alsó sarkot (9-7). A görögök továbbra is sorra kapták az előnyöket, és éltek is a lehetőséggel (9-8).

Jól indult a riói olimpia magyar szempontból utolsó nyolc pólós perce: Zalánki fejezett be egy emberelőnyt – igaz, a kiállítás éppen lejárt -, a görögök azonban hasonló körülmények között jöttek fel újra. A rivális egy megúszásból egyenlíthetett volna, de Afrudakisz ziccerben csúnyán fölé ejtett. A nyolcadik magyar emberelőny előtt Benedek Tibor időt kért, a fór kimaradt ugyan, de Zalánki akcióból bődületesen nagy gólt lőtt (11-9). Két perccel a vége előtt Afrudakisz újabb emberelőnyös szituációt váltott gólra, a túloldalon azonban ezúttal Hárai Balázs, ha nagy szerencsével is, de szintén értékesítette az előnyt, eldöntve ezzel az összecsapást.

Riói olimpia, 5. helyért:

Magyarország-Görögország 12-10 (2-1, 4-4, 3-3, 3-2)
—————————————————
Olimpiai Uszoda, 6000 néző, v.: Koganov (azeri), Peila (amerikai)
gólszerzők: Kis, Zalánki 3-3, Varga Dé., Vámos 2-2, Hosnyánszky, Hárai 1-1, illetve Vlahopulosz, Gunasz, Milonakisz, Afrudakisz 2-2, Fontulisz, Murikisz
emberelőny/gól: 9/1, illetve 13/6

Szöveges élőnk:

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, a MAGYAR VÁLOGATOTT AZ ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT!

– mi kapunk előnyt, Hárai belövi a kipattanót, 12-10

– Afrudakisz belövi, 11-10

– görög fór, időkérés

– Zalánki elemi erővel berakja, 11-9

– kiállítás, Benedek időt kér

– görög előny, de nincs bent

– megúsznak a görögök, de föléejtik

– görög fór, 10-9

– Zalánki is beköszön, 10-8

Vége a harmadik negyednek, 9-8 ide

– Gunasz válaszol megint, 9-8

– Zalánki szabaddobásból, 9-7

– Gunasz fejezi be, 8-7

– most a görögök előnyben, időt is kérnek

– Benedek kér időt, de nincs gól

– fórt puskázunk el

– Mylonakisz fórból  8-6

– Vámos ismét belövi helyzetét, ezúttal fórból, 8-5

– Geniudiasz lőtt egy kapufát

– Vámos köszön be, 7-5

Félidő, 6-5 ide

– Afrudakisz lő fórból, 6-5

– fórban vagyunk, Kis Gábor befejezi, 6-4

– görög időkérés fórban, Murikisz behúzza 5-4

– Vlahopulosz ejt egy szépet, 5-3

– Varga Dénes válaszol rá, 5-2

– kettős fórban a görögök, 4-2

– Kis Gábor ismét, 4-1

– a görögök póbálkoznak, de gólig nem jutnak

– Kis Gábor centerből, 3-1

Vége az első negyednek, 2-1 ide

– magyar fór, Hosi lő a kapufára

– Hosnyánszky gondol egyet, 2-1

– megjáratják, Vlahopulosz középről, 1-1

– Zalánkit szórják ki, görög időkérés

– Hárai már , nem tudja irányítani a labdát, így jöhetnek a görögök

– magyar előny, Benedek időt kér

– görög fór, de nincs gól

– Varga Dénes megszerzi a vezetést, 1-0

– Nagy Viktor háromszor is véd

– Szivós Mártont állítják ki

– görög kapufa

– Erdélyi hozza el a labdát, de nem jutunk lövésig

– a csapatok már a vízben

– a himnuszok már elhangoztak

– 21.30-kor kezdődik a magyar-görög meccs

– a bronzérmet az olaszok szerezték meg, a taljánok a montenegróiakat verték

– a hetedik spanyolország lett, Szirányiék a brazilokat verték egy góllal



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek