Lopással vádolták a franciák olimpiai bajnokát
Lopási botrányba keveredett a franciák világklasszisa, Laure Manaudou. A 28 éves, tavaly visszavonult sportoló táskájában 200 euró értékű ajándéktárgyakat találtak a párizsi Disneylandben, melyekről nem tudott blokkot mutatni. Vele volt négyéves lánya, illetve az egyik barátnője, akinek a táskáját szintén átkutatták. Az olimpiai bajnoknő tagadta a vádakat.
Nem csak Manaudou, de barátnője sem tudott számlát mutatni arról a 300 eurónyi szuvenírről, melyek a táskájában lapultak. A háromszoros világbajnok úszó a délutánt a rendőrségen töltötte, ahol a vádakat sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem tudták. Már csak azért sem, mert az üzletben lévő kamerák felvételein nyoma sem volt lopásnak, ugyanakkor jól látszik, amint a sportoló a pénztárnál fizet. Végül nem történt vádemelés.
A 400 gyors athéni aranyérmese a hír kirobbanását követően Twitter-oldalán égbekiáltó hazugságnak nevezte az ügyet, igaz, később törölte a bejegyzését. „A sajtó egyszerűen hazudik. Undorító, hogy még a lányommal sem tölthetek el egy kis időt anélkül, hogy zaklatnának.” Októberben jelent meg Manaudou A sorok között című önéletrajzi írása, melyben arról is beszámolt, hogy a média folyamatosan zargatta.
Forrás: theguardian.com
V. A.