Gyárfás Tamás a haza rendezésű olimpia lehetőségéről
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke számos jelentős úszóversenyt hozott már Magyarországra. Mind közül kiemelkedik a 2021-es vizes világbajnokság, melynek Budapest ad otthont. Véleménye szerint a hazai olimpiarendezés ügye sem reménytelen, méltán bízhatunk a sikeres kandidálásban.
„Ha valaki sportszempontból megérdemli, hogy olimpiát rendezzen – remélem, nem az elfogultság mondatja velem –, akkor az Magyarország. Amit a magyar sport produkált, az példa nélküli. Kis ország vagyunk, nagy eredményekkel, és akik előttünk állnak az éremtáblázaton, azok már mind rendeztek játékokat. Bárcsak az döntene, hogy ki milyen eredményeket ér el a sportban!” – fogalmazott a Nemzetközi Úszó Szövetség társelnöke, egyúttal felhívta rá a figyelmet: „Eddig is úgy gondoltam, hogy hatalmas dolog a vizes világbajnokság megrendezése, most viszont még nagyobb a feladatunk; ha úgy tetszik, mi vagyunk a próbababa. Bízunk benne, az esemény méltó lesz arra, hogy Magyarország megmutassa, a rendezés terén is bárkivel felveszi a versenyt.”
Gyárfás Tamás azt is elárulta, hogy most mindennél fontosabb az ország egysége. Mindenkinek akarnia kell az eseményt. „Szövetségi kapitányok szokták mondani – amitől egyébként rosszul vagyok – , hogy a csoportmérkőzéseket sokszor nehezebb megnyerni, mint a döntőt. Annyi igazság azért van benne, hogy itt Magyarországon megnyerni az ütközetet, az emberek támogatását legalább akkora feladat, mint majd a világ előtt helytállni.”
A MÚSZ elnöke rámutatott arra is, hogy a magyar sport csak jól járhat az olimpiarendezés megpályázásával. „Lesznek ellenérvek, de a létesítmények megsokszorozódnak, az állami támogatás sohasem volt annyira gazdag, mint most, és remélem, hogy az ország kincstárnokait ez még inkább inspirálni fogja, hogy a sportba invesztáljanak. Kiemelten kell foglalkozni azzal, hogy a magyar sportdiplomáciában erősödjünk, annak hiánya ugyanis a kandidáláskor komolyan visszaüthet, mint a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán is történt. Aki benne van a pikszisben, az jobban helyt tud állni. Nagyon fontos, hogy a NOB-ban és a nemzetközi testületekben is nélkülözhetetlenek legyünk.”
Forrás: MOB
V. A.