2015 június 13.

Félkészülési mérkőzés: Varga Dénes elsüllyesztette az olaszokat

A második meccsén is nyert a Benedek-csapat Rómában, ráadásul a házigazdákat verte az együttes. Az utolsó negyedig szoros volt a meccs majd jött Varga Dénes, aki hármat is suhintott…

varga denes mti kovacs aniko

Varga Dumi parádézott az utolsó negyedben (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

Az olasz válogatott tegnap kikapott a horvátoktól egyetlen góllal. A Benedek-csapat azonban nyert az amerikaiak ellen. Biztosra volt vehető, hogy a taljánok felszívják magukat a mai találkozóra, pláne úgy, hogy hazai pályán játszanak.

Ahogy azt várni lehetett, az elejétől fogva szoros volt a meccs. Az első gól Gitto lőtte, de erre még tudott válaszolni Erdélyi, sőt Salamon egy fórt értékesített, 2-1. A hátralévő időben Di Fluvio és Fondelli válaszolt, így egy góllal mentek az olasz az első negyedet követően, 2-3. A második negyedben már 4-2-re is elhúztak a taljánok, de ekkor előbb Vámos, majd Manhercz egyenlített, sőt Erdélyi már másodszor villant, 4-5. A nagyszünetre pedig maradt a közte egy, 6-5 volt ide.

A fordulás után sokáig nem született gól, még Fondelli egy előnyt értékesített, 6-6. A folytatásban marad az egyenlő állás, így 7-7-ről várhatták a csapatok a záróakkordot. Az utolsó negyedben Varga Dénes ellenállhatatlan volt. Először előnyből volt eredményes majd kettő még rátett, ezzel már 10-7 volt az állás. Az utolsó percekben még kozmetikáztak az eredményen az olaszok, de a végén maradt még közte egy, és 11-10-re győztünk. Holnap a horvátok ellen zárjuk a tornát.

Felkészülési mérkőzés: (Olaszország, Róma)

Magyarország – Olaszország 11-10 (2-3, 4-2, 1-2, 4-3)

Magyarország: Nagy – Gór-Nagy 1, Madaras, Erdélyi 1, Vámos 3, Hosnyánszky, Salamon 1, Angyal, Manhercz 2, Varga Dénes 3, Bedő, Hárai, Lévai

Olaszország: Tempesti, Di Fluvio 2, Velotto, Figlioli 2, Giorgetti 1, Fondelli 2, Giacoppo, Bini, Gitto 1, Iodice, Aicardi 2, Baraldi, Del Lungo

A másik mai találkozón:

Horvátország – USA 14 – 11 (3-3, 3-2, 5-2, 3-4)
Gólszerzők: Petkovics 3, Sukno 3, Setka 3, Jokovics 2, Burics 1, Vukicsevics 1, Macan 1 illetve Azevedo 4, Cupido 2, Roelse 2, Bonnani 1, Smith 1, Mann 1

Holnapi program:

Június 14., vasárnap:

15.00: Horvátország-Magyarország

19.30: Olaszország-Egyesült Államok

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek