2015 június 12.

Bundschuh Erik a szlovákok egyik legfontosabb láncszeme lesz

Az Universiade-válogatottal kétkapuzik a szlovák nemzeti csapat Budapesten. Interjú a vendégek másodedzőjével.Korábban már írtunk róla, hogy a napokban Budapesten, nevezetesen az A-Híd OSC Kondorosi úti uszodájában edz együtt a magyar Universiade-csapat és a szlovák felnőtt válogatott. Vincze Balázs együttese a dél-koreai Universiadéra, a szomszéd ország válogatottja a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre készül.

robert kaid szlovakiaA szlovák válogatottban bemutatkozott az OSC kassai születésű pólósa, Bundschuh Erik. Kaptunk az alkalmon, és erről is megkérdeztük a vendégek másodedzőjét, Róbert Kaidot (kis képen).

– Még csak három napja kezdtük el a felkészülést, szóval igencsak az elején járunk – mondta el a vizipolo.hu-nak Róbert Kaid. – A magyar Universiade-válogatottal közös edzés és kétkapuzás remekül illeszkedik be a programunkba.

– Hogyan néz ki a tovább programjuk?

– Öt-hat állomásból áll a felkészülésünk, találkozunk például a grúzok nemzeti együttesével is, aztán majd Tatabányán a magyar felnőttválogatottal, a Benedek Tibor edzette csapattal, az lesz a csúcspont. Aztán Hollandiában készülünk, illetve a román válogatottat. Mindent azért találtunk ki, hogy szeptemberben, a januári Európa-bajnokságra kvalifikáló tornán a legjobbak legyünk. Fehéroroszország, Franciaország, Ukrajna az ellenfelünk, tovább kell jutnunk.

universiade csapat 2

– Mi a véleménye arról, Bundschuh Erik a szlovák válogatottban játszik?

– Számunkra nagyszerű, hogy Erik minket választott, tökéletes megoldás. Vele egy olyan játékossal gazdagodtunk, aki tapasztalt, tele van energiával, remek védő. Azt remélem, általa elindulunk egy felfelé vezető úton. Az egyik legfontosabb játékosa lesz a csapatomnak.

Fotó: Kosicednes.sk, Vizipolo.hu

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek