Brazília indulna a Regionális Ligában
A 2016-os olimpiának Brazília ad majd otthont, melyre gőzerővel készül a társaság. Ezt mutatja, hogy a Ratko Rudics vezette együttes elindulna a Regionális Ligában is a következő szezonban, így jó erőfelmérő lenne a csapat számára a délszláv liga az ötkarikás játékok előtt.
A hírt egyelőre nem erősítette meg a horvát szövetség hivatalos honlapja, de a JutarnjiList honlapja már kész tényként közli, hogy jövőre egy csapattal bővülni fog a délszláv bajnokság. A portál egyébként az egykori horvát kapitánytól is idéz: Jövőre rész vesz a Brazília válogatottja is a Triglav Regionális Ligában, a hazai mérkőzéseit pedig Zadarban játssza majd.
Utoljára Brazília az 1984-es olimpiára jutott ki, akkor a 12. helyen végeztek, most Rudicnak, ezt kéne túlszárnyalnia, aki szövetségi kapitányként négyszer nyert olimpiát. Az első kettőt a jugoszláv együttessel 1984-ben és 1988-ban, míg az olasz válogatottat az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon vezette a dobogó legtetejére, majd egy kis kihagyás következett az aranyérmek szempontájból, legutóbb a londoni játékokon, Horvátországgal didalmaskodott.