2015 május 02.

Bajnokok Ligája: győzelem a címvédő ellen, Final Sixben az Eger!

Az Eger hazai pályán a sorozat címvédőjét, a spanyol Barcelonetát fogadta. Félidőben egy góllal vezetett a magyar csapat, majd egy remek harmadik harmad után biztos vezetéssel mehetett a hajrára. Sok remek teljesítmény (mint Szivós, Hosnyánszki, Hárai, Mitrovics), csodás győzelem (11-6) és a Szolnok mellett ott a hatos döntőben a csapat!

2014-2015 Eger ffi02

Volt téma bőven az Eger háza táján a szezon egyik legfontosabb mérkőzése előtt. Az egyik legfontosabb, hiszen ezen az egy találkozón múlott, hogy a magyar bajnoki címvédő bekerül-e a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe, amelynek majd Barcelona ad otthont május 28 és 30. között. Az a Barcelona, amelynek Barceloneta nevű csapata jelenleg a sorozat címvédője, és amely rendezőként máris az elit tagjának érezheti magát.

Címvédő ide vagy oda, az Eger remek szezont fut a bajnokok Ligájában, így az utolsó meccsre a csoport második helyéről vághatott neki, úgy, hogy egy pont már elég volt neki a sikerhez – vagy az azonos időben rendezett Olympiakosz – Brescia párban ne nyerjen a görög csapat.

Fernandes góljával a spanyolok szereztek vezetést a természetesen dugig telt egri Bitskey uszodában. Erre, szintén előnyből, a remek formában lévő Hosnyánszky válaszolt. Hosi szerdán az OSC-nek is kettőt vágott, a bajnoki elődöntő első felvonásán.  Ugyancsak ő eredményes, a játékvezetők sorra osztották a killításokat (2-1). Lőrinczre büntetőt fújtak, Espanol belőtte, majd Roca értékesített egy helyzetet, amikor már úszott vissza a kiállított haza játékos. Kicsit megijedtünk, nehogy elmenjen a spanyol együttes, Dabrowski mester időt is kért. Jól tette, Vapenszki egyenlített, majd Erdélyi lőtt be egy ötöst, és jött a meccs egyik legszebb jelenete: a negyed vége előtt két másodperccel Szivós bombázott be távolról egy szabaddobást, elemi erővel, ahogy egy klasszishoz méltó. Nyolc perc után 5-3-ra vezetett az Eger, biztatóan alakult a meccs. Kellett is az előny, mert a másik meccsen fordulatok után ugyanekkor 3-2-re vezetett az Olympiakosz.

2014-2015 Eger ffi

A második negyedet megnyomta a Barceloneta, Jesus Martín, az együttes egyébként nagyon szimpatikus vezetőedzője (akivel korábban készített interjúnk itt olvasható) kicsit változtatott együttese felállásán. Mitrovicsnak többször is nagy bravúrt kellett bemutatnia, egy ízben kiszolgáltatott helyzetben védett ziccert a vonalon. Kellett, mert Espanol találatával zárkózott a címvédő. Támadásban ezúttal nem jöttek be az emberelőnyök, így félidőre maradt az 5-4. Pireuszban ugyanekkor ugyanennyi volt: 5-4.

eger 

Fordulás után megint Mitrovics repkedett egy nagyot, fantasztikusat védett. Okosan játszott a hazai csapat, a spanyol játékosok kapták a hibákat, de a fórok kihasználása akadozott, több mint tíz perce nem szerzett gólt az Eger. időkéréssel próbált ezen változtatni Dabrowski Norbert. Spanyol kapufák után Erdélyi brusztolt ki egy ötöst, Szivós bevarrta, kicsit megnyugodhattunk. Minguell kipontozódott, ezt rögtön kihasználtuk: Hárai gyönyörűen kijátszott akció végén közelről lőtt a hálóba. Először vezetett hárommal az Eger (7-4)! Közben a görögök is hárommal mentek odahaza. Echenique hosszú spanyol gólcsendet tört meg, sajnos. Nem volt gond: Szivós szabadból hatalmas lövéssel szomorította a vendégeket! Nagyot játszott a válogatott kiválósága, tombolt a nézőtér!

Biztos vezetéssel mehetett az Eger a hajrára. Hosnyánszki és Hárai is szenzációs gólt ért el, egészen parádésan játszott már ekkor a magyar együttes! Szivós távoli bombáját sem lehetett védeni, felszabadult és eredményes játék (11-5). Oneto szépített. A vége 11-6, Final Sixbe jutott az Eger!

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: Egyik jellemző tulajdonságunk, hogy minél nagyobb a tét, annál élesebb vagyunk. Hátul pontosak voltunk, ez nagyon számított. Egyelőre nem gondolnék a hatos döntőre, hiszen még előttünk áll a bajnokság vége, elsőként is az elődöntő.

Braniszlav Mitrovics, az Eger kapusa: A fizikai fáradtság nem számított, az volt a lényeg, hogy fejben ott tudtunk lenni. A két csapat között persze nincs ekkora különbség, most szerencsére így alakult. Nagy meccsek várnak még ránk, és ez a csapat mindenkivel képes nagy meccseket játszani.

Szivós Márton, az Eger játékosa: Nem játszhattunk döntetlenre, beleadtunk apait-anyait, nagyon akartuk a győzelmet. Ez történelmi siker a klubnak és a városnak egyaránt. Nagyon kellett ez a diadal a számunkra, jöhet az OSC elleni elődöntő folytatása szerdán. Nem állunk meg, a hatos döntőben is igyekszünk nagyot alkotni.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, 10. forduló

A-csoport:

 ZF Eger – Barceloneta (spanyol) 11-6 (5-3, 0-1, 3-1, 3-1)

Eger, Bitskey-uszoda, 1300 néző

Vezette: Koganov (azeri), Rak (horvát)

Eger: B. Mitrovics –  Angyal, Biros, Csucskovics, Hosnyánszky 3, Lőrincz, Csuk, Szivós 4, Erdélyi 1, Vapenszki 1, Bedő, Hárai 2

Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Barceloneta: Lopez – Szirányi, Rocha Perrone, Espanol 2, Minguell, Roca Barcelo 1, Echenique 1, Ubovics, Fernandez 1, Lopez Escribano, Oneto 1, Tahull Compte

Vezetőedző: Jesus Martín

Gól/büntető: 2/2 ill. –

Kipontozódott: Bedő (30. p.) ill. Minguell (22. p)

 

További mérkőzések:

Olympiakosz Pireusz (görög) – Brescia (olasz) 8-6 (3-2, 2-2, 3-1, 0-1)

20.30 Pro Recco (olasz) – Radnicski Kragujevác (szerb)

Az A-csoport állása:

1. Pro Recco 27 pont/9 mérk.
2. ZF-Eger 13 pont/10 mérk.
3. Olympiakosz Pireusz 13 pont/10 mérk.
4. Barceloneta 11 pont/10 mérk.
5. Radnicki Kragujevac 9 pont/9 mérk.
6. AN Brescia 9 pont/10 mérk.

A Final Sixbe jutott: Pro Recco, Eger, Barceloneta

B-csoport:

18.05 Primorje Rijeka (horvát) – Szolnoki Dózsa-Közgép (TV: SportM, 19.30)

17.00 Jug Dubrovnik (horvát) – Spandau 04 (német)

20.00 Galatasaray (török) – Partizan Beograd (szerb)

A B-csoport állása:

1. Szolnoki Dózsa-Közgép 24 pont
2. Primorje Rijeka 21 pont
3. Jug Dubrovnik 19 pont
4. Partizan Belgrád 6 pont
5. Spandau 6 pont
6. Galatasaray 4 pont

Gy. Zs.



Kapcsolódó cikkek