2016 december 21.

Az utolsó negyedben hengerelt a Szolnok

A Szolnok a Magyar Kupa siker után a Bajnokok Ligájában is győzött. A Tisza-parti együttes a Bresciát múlta felül, úgy, hogy az utolsó negyedben állva hagyta az olasz együttest.

Szolnok-Recco201602

Varga Dénes ismét varázsolt (Fotó: Szolnoki VSC/archív)

A Szolnok egy Magyar Kupa arannyal a zsebben kelt útra Bresciába. A BL csoportjában négy pontja volt a Tisza-partiaknak, így idegenből is kellett a győzelem.

Prlainovics jóvoltából már vezetett a Szolnok a mérkőzés elején, majd jött a válasz Muslim révén, 1-1. Ezek után még Younger egy előnyt zúdított be, de Presciutti majd Paskovics góljával már az olasz együttes vezetett 3-2-re. A második nyolc percben már 4-2, és 5-3 is volt a talján csapat előnye. A Szolnok Mezei révén 5-4-re zárkózott, de ezek után két fórt is elpuskázott, így maradt a közte egy a nagyszünetben.

A fordulás után 7-7-nél utolérte a Bresciát a Szolnok, de ezek után is elhúzott a hazai együttes. Prlainovics az utolsó másodpercekben 8-8-ra módosította az eredményt a záróakkord előtt. Az utolsó etapban Varga Dénes és Younger villant, így már 10-8-ra a magyar együttes vezetett. Az olaszok kapták az előnyöket, de nem tudtak velük élni, egészen az utolsó percig, mikor Nora egy szépségtapasszal kialakította a 10-9-es végeredményt.

Bajnokok Ligája, A-csoport, eredmények:

AN Brescia (olasz)-Szolnoki Dózsa-Közgép 9-10 (2-3, 2-2, 3-4, 1-2)
Gólszerzők: Paszkovics 2, C. Presciutti, Rizzo 1, Muslim 1, Nora 1, N. Presciutti 1, Ubovics 1, Napolitano 1, ill. Younger 2, Prlainovics 2, Varga Dénes 2, Crousillat 1, Vámos 1, Mezei 1, Kis G. 1

Már lejátszották: 

Olympiakosz Pireusz – Nizza 15-2 (5-0, 4-0, 1-1, 5-1)
Gólszerzők: Molomvosz 3, Murikisz 3, Funtulisz 3, Geniduniasz 2, Delakasz 1, Ntsokasz 1, Janovics 1, Espanol 1 ill. Monneret 1, Izdinszky 1

Tabella: 1. Olympiakosz 7 pont, 2. Szolnok 7 pont, 3. OSC 3 pont, 4. Spandau 3 pont, 5. Brescia 3 pont, 6. Nizza 0 pont

A Bajnokok Ligája 3. fordulójának további programja:

19.30 Spandau 04 (német)- A-Híd OSC Újbuda (felvételről, Digi Sport 1, 20.25)
20.30 ZF-Eger – Pro Recco (olasz) (M4 Sport, élő)
19.00 Waspo Hannover (német) – Partizán Belgrád (szerb)
19.15 Barceloneta (spanyol) – Jug Dubrovnik (horvát)

Tabella: 1. Pro Recco 6 pont, 2. Barceloneta 4 pont, 3. Jug Dubrovnik 3 pont, 4. Eger 3 pont, 5. Hannover 1 pont, 6. Partizán 0 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek