Olajoshordók és rendőrfizetés – Szolnoki arany anno, 51 évvel ezelőtt

Olajoshordók, helyi játékosok, rendőrfizetés és többezer néző. Így nézett ki a Szolnok vízilabdacsapatának dicsőséges éve, a bajnoki aranyat hozó 1964-es év. A város dicső sportága 51 év után tudott újra első lenni a nemzeti pontvadászatban.

51 éve a Szolnok bajnok csapata: Állnak: Kuczora Gy., Pintér I., Szegedi K., Czapkó M. edzõ, Csontos G. intézõ, Kanizsa T., Boros O., Kada I., szakosztályvezetõ Guggolnak: Koncz I., Katona G., Pintér II. I., Kuczora F., Urbán L.,

Ma Madaras Norbert, a Varga testvérek, Mitrovics, Alekszics és Gocics, a szerb légió jellemzi a csapatot. Akkor még más volt a sportág, nem jobb, nem rosszabb, más. Urbán Lajossal, az 1964-ben aranyérmet nyerő Szolnok centerével elevenítette fel a múltat honlapunk.

Akkor tíz csapat alkotta a magyar bajnokságot, a Szolnok 15 győzelmet, két döntetlent és egy vereséget gyűjtött. A második Ferencvárost, – mely csapat olyan jólcsengő nevekből állt mint, Felkai László, Bolvári Antal, Gyarmati Dezső, Ambrus Miklós, Kárpáti György, Szívós István, Rázga Tamás Kásás Zoltán, Steinmetz János – biztosan előzte meg.

– Egyetlen vereséget szenvedtünk, méghozzá Budapesten, a Ferencváros ellen, a Margitszigeten, négyezer néző előtt – kezdte a beszélgetést Urbán Lajos, akivel a szolnoki Aréna előtt találkoztunk.

– Négyezer néző előtt?

– Igen, jó nagy tömeg volt. Azzal egyébként egy tizenkilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatunk szakadt meg. Idehaza döntetlent értünk el, ott sem kevesen voltak. Három és fél ezres biztosan voltak.

– Kik alkották azt a csapatot?

– Kapusunk Boros volt, olimpiai bajnok. Pintér I a budapesti Európa-bajnokságon bajnok volt 1958-ban, a magyar csapattal. Pintér II velem egyidős volt. Én voltam a center, Kuczora akkor már nyolc éve játszott az Ob I-ben. Kanizsa Tivadar kétszeres olimpiai bajnok volt. Koncz Pityu volt még ott, aki szintén Európa-bajnok volt ’58-ban. Nem volt az rossz csapat…

– Mégis mi volt a titkuk? A második helyezett Ferencvárosban is hatalmas nevek, mai megfogalmazásban sztárok játszottak. Ambrus Miklós, Gyarmati, Bolvári, Steinmetz János, Szivós István, Kásás Zoltán, Felkai… Ugyancsak legendák.

Urbán Lajos még manapság is edzősködik Szolnokon, ez az élete. 71 éves és kiváló egészségi állapotnak örvend (Fotó: vizipolo.hu)

 – Nagyszerű ötvözete volt az a csapat a fiatalok és idősek elegyének. Mi ketten Pintér II-vel voltunk 19-20 évesek, a többiek egykorúak, nagyjából hét évvel idősebbek. Mi vállaltuk azt a feladatot, amit a fiataloknak vállalnia kell, mindenki csinálta a magáét. Én Hasznos Pistát helyettesítettem, aki olimpiai bajnok és gólkirály volt korábban, de akkor már hosszú évtizedek óta játszott, közel járt a negyedik ikszhez. Alázattal tettük a dolgunkat. Nagy nevek játszottak Szolnokon akkoriban is, mi fiatalok pedig felnőttük melléjük.

– Milyen volt akkor a vízilabdát körülvevő közeg a városban?

– Az ötvenes-hatvanas években a vízilabda volt a csúcs Szolnokon. Szent és sérthetetlen volt. A háború után az 1964-es már a hatodik bajnoki cím volt, a város életében ez nagyon nagy szó volt. Most egy kicsit kezd visszajönni az a légkör, az az eufória, csak hát persze más időket élünk, a mostani csapatban egy szolnoki játszik. Akkoriban még szinte mindenki helyi kötődésűnek számított.

– Említette, hogy szép számmal látogattak ki nézők a meccseikre.

– A Damjanichba, a régi uszodába mintegy 2500-an fértek be, de például volt olyan meccsünk a Fradi ellen, amikor mobil lelátót hoztak, illetve hatalmas olajoshordókat, azon álltak az emberek, és legalább három és félezren figyelték feszülten, mi történik a medencében.

– Mi történt a sikerkorszak után? Miért nem tudott újra bajnokságot nyerni a Szolnoki Dózsa, 51 éven keresztül?

Lajos bácsi szavait ma is nagy figyelemmel követik a gyerekek!

 – A hetvenes években nagy érvágást jelentett, amikor a csapatból, az utánpótlásból négyen vagy öten elmentek Szegedre. Aztán 1972-ben kiestünk a második vonalban. Abban az évben nem tudtunk nyerni meccset, nyolc döntetlenünk volt. A Dózsa, a belügy kiszállt a szolnoki vízilabdából, megszűnt a támogatás. Addig mindenki a belügy dolgozójának számított. Nem kaptunk hatalmas pénzeket, ugyanolyan rendőrfizetésünk volt, mint mindenki másnak, de biztos állásnak számított. A vízilabda mellett például én is bejártam dolgozni. Szóval megszűnt a támogatás, egyre rosszabb lett a háttér. A városban akkor még nem volt megfelelő felsőoktatási intézmény, a fiatalok máshova mentek egyetemre, főiskolára, véget értek az aranynapok, hosszú időre. A kilencvenes évek elején, 1993-ban majdnem megszűntünk. Így értünk el a jelenhez, a szupercsapathoz, a világsztárokhoz, az újra megtelt uszodához, a Közgép támogatásához.

–  Hogy áll most a szolnoki utánpótlás?

–  Igazán nem panaszkodhatunk. Nem könnyű a szolnoki fiatalok, hiszen egy Varga testvérek, szerb világbajnokok által alkotott csapatba kellene helyhez jutniuk 18 éves koruk körül. Ezért hoztuk létre az Ob I/b-s csapatot, hogy legyen játéklehetőségük. A gyerekek számával nincsen gond, óriási az érdeklődés, mi is azzal küzdünk, hogy kevés a szabad vízfelület. Van, amikor az alsó tagozatosoknál hatvan gyerek nyüzsög a 33-as medencében.

– Mit jelent a Szolnok újabb bajnoki címe, 51 év után?

– Nagy elégtételt a városnak, nagy lökést ad a szolnoki utánpótlásnak. Ha jól tudom, a következő évi csapat is alakul, ami arra ad következtetést, hogy nem egyszeri fellángolásról van szó. Mindenképpen nagy hasznot jelent egész Szolnok sportjának.

NÉVJEGY

Név: Urbán Lajos

Született: 1944. augusztus 28., Püspökladány

Ob I-es mérkőzések száma: 231

Ob I-es gólok száma: 248

Legjobb eredményei játékosként: Egyszeres magyar bajnok, kétszeres MNK-győztes, hétszeres magyar válogatott.

Legjobb eredményei edzőként: mesteredzői cím, az utánpótlás válogatottal Eb és vb. dobogós helyezések

Egy újabb magyar-szovjet, bunyóval és következményekkel

„Sajnos a mexikói olimpiára egyikünket sem vitték ki. Jómagam válogatott kerettag voltam, 70-ben második lett a csapat, én pedig gólkirály lettem. jól ment a játék. Huszonhat éves voltam, erőm teljében. Egy hónap a barcelonai Európa-bajnok előtt Tbilisziben játszottunk egy nemzetközi tornán, a szovjetekkel. 5-4-re vezettünk, én négy gólt lőttem, amikor megsérültem, nyolc öltéssel kellett összevarrni a szemhéjamat. Kuriózum, hogy helyettem Kanizsa állt be, aki akkor már abbahagyta a játékot. Engem le kellett cserélni. Aztán amikor mentem fel Budapestre a szövetségbe, a vízum ügyében, ott tudtam meg a titkárnőtől, hogy nem vagyok tagja a keretnek. Utána szóba sem kerültem. Így aztán hiába voltam magyar bajnok, gólkirály, nem jutottam ki világeseményre. De ez egy külön történet, az én mesém.”

Gy. Zs., Sz. B.