2016 április 05.

Szivós vezérletével legyőztük Romániát

Négy góllal győzött a Benedek-csapat Románia ellen az olimpiai kvalifikációs torna harmadik mérkőzésén.

Kecskemét, 2015. november 17. Manhercz Krisztián a labdával, elõtte Alexandru Ghiban, a román válogatott játékosa a férfi vízilabda világliga A csoportjában a 2. fordulóban játszott Magyarország - Románia mérkõzésen Kecskeméten 2015. november 17-én. A magyar vízilabda-válogatott 16-8-ra gyõzött. MTI Fotó: Ujvári Sándor

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ismét jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Szivós majd Hárai talált a kapuba, így 2-0-ra elhúztunk. A különbség megmaradt a negyed végig, bár már vezettünk 4-1-re is, de Teohari szépített a hajrában, 4-2. A második nyolc percben Varga Dénes ötösével ismét három volt közte, 5-2. Ezek után elkezdett a román csapat zárkózni. Negrean előnyből talált be, majd ismét ő volt eredményes, 5-4. Sőt, Chioveanu már egalizált. A negyed utolsó percére kanyarodva Vámos révén ismét nálunk volt az előny, 6-5.

A fordulás után a harmadik negyed a miénk volt, 4-1-re is hoztuk ezt a nyolc percet. Megosztozott a csapat a találatokon, hiszen minden gólunkat más lőtte, a románok csak egyszer voltak eredményesek, így megnyugtató előnnyel, 10-6-os vezetéssel várhattuk a záróakkordot. Az utolsó negyedben tartottuk a közte négyet. Ebben az etapban Szivós kettőt is lőtt, aki a csapat legeredményesebbje volt a mérkőzésen. A vége 12-8 lett, holnap az oroszok következnek 17.50-től.

Ami a további eredményeket illeti: A csoportunkat vezetjük, de Kanadával azonos pontszámmal, hiszen a második győzelmét is begyűjtötte Szlovákia ellen. A harmadik meccsen a franciák ismét egy góllal nyertek, ezúttal Oroszország ellen. A másik gruppetóban a torna házigazdája Olaszország egygólos vereséget szenvedett a spanyoloktól, ami mindenképp kisebb meglepetés. A tabella élére így Hollandia ugrott, mely csapat ma Németországot győzte le, a csoport harmadik meccsén Kazahsztán megszerezte első győzelmét Dél-Afrikával szemben.

Olimpiai kvalifikációs torna, harmadik mérkőzés: 

Magyarország–Románia 12–8 (4–2, 2–3, 4–1, 2–2)

Magyarország: Nagy V. – Zalánki 1, Erdélyi 1, Szivós 4, Varga Dániel, Varga Dénes 2, Hárai 1. Csere: Vámos 1, Manhercz K. 1, Hosnyánszky 1, Decker Á., Bedő. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Románia: Stonescu – Radu, Negrean 3, Gheorge 1, Oanta, Busila, Teohari 2, Chioveanu 1, Goanta, Szabó R., Ghiban 1, Popovicu. Szövetségi kapitány: Dejan Stanojevics

További, mai eredmények: 

Szlovákia-Kanada 9-11 (2-2, 1-5, 3-2, 3-2)
Gólszerzők: Tkac 2, Uradnik 2, Famera 2, Seman 1, Kolarik 1, Bruder 1, ill. Constantin-Bicari 2, Boyd 2, Conway 2, Torakis 2, Vikalo 1, Kubada 1, Robinson 1

Franciaország-Oroszország 12-11 (3-3, 5-4, 2-2, 2-2)
Gólszerzők: Crousillat 4, Marzouki 3, Kovacevic, Blary, Izdinsky, Peisson, Camarasa, ill. Khalturin 4, Merkulov 2, Giniatov 1, Krasnov 1, Kholod 1, Lisunov 1, Magomaev 1

Hollandia-Németország 9-8 (2-1, 2-2, 3-3, 2-2)
Gólszerzők: Frauenfelder 2, Lindhout 2, Koopman 2, Gielen 1, Lucas 1, Winkelhorst 1, ill. Nossek 2, Restovic 1, Eidner 1, Schlanstedt 1, Bukowski 1, Preuss 1, Stamm 1

Dél-Afrika-Kazahsztán 6-11 (3-2 2-3 1-4 0-2)
Gólszerzők: Evezard 2, Schooling 1, Rodda 1, Molyneaux 1, Jagga 1 ill. Pekovich 4, Ukumanov 2, Aubakirov 1, Shmider 1, Ushakov 1, Zhardan 1, Gubarev 1

Spanyolország-Olaszország 9-8 (4-1, 2-3, 1-3, 2-1)
Gólszerzők: Molina 3, Echenique 2, Fernandez 1, Tahull 1, Minguell 1, Munarriz 1 ill. Di Fluvio 3, Luongo 2, Aicardi 2, Figlioli 1
Az A-csoport tabellája:

1. Magyarország 5 pont, 2. Kanada 5 pont, 3. Franciaország 4 pont, 4. Oroszország 2 pont, 5. Románia 2 pont, 6. Szlovákia 0 pont

A B-csoport tabellája:

1. Hollandia 6 pont, 2. Olaszország 4 pont, 3. Spanyolország 4 pont, 4. Németország 2 pont, 5. Kazahsztán 2 pont, 6. Dél-Afrika 0 pont

Szöveges élőnk a mérkőzésről:

Vége a mérkőzésnek, 12-8-ra győztünk

– Szépen játszuk meg, Szivós ismét betalál, 12-8

– Hárai harcol ki egy előnyt, Benedek időt kér

– Teohari lövésébe beleér Nagy Viktor, de bemegy 11-8

– Szivós betalál, 11-7

– három perc van vissza

– román előny, kivédekezzük

– román időkérés

– Varga Dani lövését védi a kapus

– Varga Dénes lövi bele a kapusba

– Negrean szépít, 10-7

– Erdélyi lő egy kapufát

– ejtés, de Nagy Viktor a helyén

Vége a harmadik negyednek, 10-6-ra vezetünk

– Manhercz válaszol, 10-6

– akciógólt lőnek a románok, 9-6

– fórba kerülünk, Zalánki adja be, Szivós fejezi be, 9-5

– Benedek kér idót

– előnybe kerülnek a románok, de Varga Dani labdát csen

– román időkérés

– Varga Dénes lövése a kapufán csattan

– kivédekezünk egy hátrányt

– Varga Dénes kapufás gólja, 8-5

– Zalánkinak adjuk be, aki 7-5-re módosítja az állást

– Erdélyi labdáját védi Stonescu,

– előnyben a románok, de nincs gól

6-5-re vezetünk a nagyszünetben

– nincs gól

– 15 másodperc van vissza, Benedek időt kér

– Vámos egy nagyot lő, 6-5

– Chioveanu egyenlít, 5-5

– Negreanról maradunk le, 5-4

– a románok kérnek időt

– Szivós szabaddobását védi a kapus

– Negrean fejez be egy előnyt, 5-3

– Szivós harcol ki egy ötöst, amit Varga Dumi értékesít 5-2

4-2-re vezetünk az első negyed után

– helyzetig eljutunk, de nincs gól

– Varga Dénes gólját nem adják meg, marad a 4-2

– Benedek kér időt

– fórt védekezünk ki

– Teohari szépít, 4-2

– nincs gól, ellenben nálunk Hosnyánszky  talált be, 4-1

– a románok kérnek időt

– kettős fór, szépen megjátszuk, Erdélyi befejezi 3-1

– Ghiban szépít, 2-1

– Egyelőre jó, Hárai kapja, aki csavar, 2-0

– Nagy Viktor véd egyet

– kiállítást kapunk, Varga Dénes lő egy kapufát, a kipattanót pedig Szivós már a kapuba lövi, 1-0

– elhozzuk a labdát

– kezdődik a meccs

– a srácok tegnap Kanada ellen döntetlent játszottak, most mindenképp nyerni kellene

– kezdés 13.50-től

– miénk ma az első meccs

További mai program:
15.10 Szlovákia-Kanada
16.30 Franciaország-Oroszország
17.50 Hollandia-Németország
19.10 Dél-Afrika-Kazahsztán
20.30 Spanyolország-Olaszország



Kapcsolódó cikkek