2017 június 18.

Férfi válogatott: Izgalmakból nincs hiány

A nem várt fennakadás sem okozott gondot férfi válogatottunknál. A csapatnál minden a tervek szerint halad a felkészülésben.

Szolnok, 2017. január 6. Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án. MTI Fotó: Bugány János

MTI Fotó: Bugány János

Mint beszámoltunk róla, Somorja után Madridban utazott férfiválogatottunk, hogy kétkapuzzon a spanyol válogatottal.

Nos, a repülőút nem volt zökkenőmentes, hiszen az első napon kölcsöngyatyákkal edzettek a fiúk, aztán szerencsére megérkeztek a magyar címerrel ellátott elkevert csomagok is.

A srácoknál ez a kisebb fennakadás sem okozott problémát. Mozgalmas napokon vagyunk túl, napi két edzéssel minden nap. Nem várost nézni jöttünk, de kalandokban azért így is van részünk. Szerencsére azonban sem a kölcsönfelszerelés, sem a brüsszeli és müncheni kitérõ nem tudott megállítani minket abban, hogy elvégezzük, amit elterveztünk. A hangulat továbbra is kiváló, az erõsödés mellett a csapatépítés sem marad el. A fókusz azonban továbbra is csak a kemény munkán van – számolt be Török Béla facebook oldalán, aki hozzátette: holnap még egy edzés itt, Madridban, aztán irány Bécs, majd Görögország, a VB elõtt pedig még a Benu-kupa a BVSC uszodábab, aminél hazaibb pálya nem is várhat.

Madrid után tehát Görögországba utazik a csapat a Samarcidisz Kupára.



A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.

Kapcsolódó cikkek