Lévai és Szőke a Honvédból a Debrecenbe igazol
Bombahír: a válogatott kapus a Debrecen kedvéért elhagyja a fővárost. Vele tart klubtársa, Szőke Szabolcs is.
Meglepő hír, a válogatottnál is számításba vett Lévai Márton, illetve csapattársa, Szőke Szabolcs egyaránt távozik a RacioNet Honvéd együttesétől. A dehir.hu híre szerint Lévait a Debrecenben játékosedző, olimpiai bajnok Varga Tamás kereste meg s beszélte rá a klubváltásra. Lévai bízik benne, hogy a Debrecen erősebb lesz a következő szezonra. „Biztos vagyok benne, hogy jobb helyezést fogunk elérni, mint idén, hiszen kiváló magyar, és válogatott szintű külföldi játékosok érkezése várható” – mondta el a debreceni honlapnak a kiváló kapus. A Honvéd a most folyó bajnokságban remekül szerepelt, csak nagy csatában maradt alul a bajnok Egerrel szemben a négy közé jutásért. A Debrecen a 9. helyért meccsel majd a BVSC-vel. Lévai két nap múlva lesz 23, Szőke 25 éves.
Gy. Zs.