World Aquatics rangsor – Ott vagyunk az élbolyban
A legjobbak között a női és a férfi válogatottunk.

MTI/Kovács Tamás
Mint ismeretes, a World Aquatics 2025 januárjától új pontozási és rangsorolási rendszert vezetett be a vízilabda-válogatottak számára.
A rendszer több szempont alapján határozza meg a helyezéseket: például győzelem vagy vereség, az ellenfél aktuális ranglistás helyezése, a mérkőzés helyszíne (hazai, idegenbeli vagy semleges pálya), a verseny szintje, a torna szakasza, valamint a gólkülönbség is szerepet játszik.
Például Szerbia 195 pontot szerzett a horvátok elleni 13:11-es győzelemmel az olimpiai döntőben, míg Horvátország ugyanebben a mérkőzésben 105 pontot kapott. Spanyolország 16:14-re nyert Görögország ellen a Világkupa döntőjében, ezért 65 pontot kapott.
Az első új ranglistát már közzétették, a horvátországi Európa-bajnokság után, most pedig frissítették, amely a 2025 júniusáig tartó eredményeket foglalja magában.
A férfiaknál jelenleg Horvátország áll az első helyen, ami nem meglepő, hiszen a horvát válogatott 2024-ben minden fontos tornán döntőbe jutott: világbajnok lett, ezüstérmet szerzett az olimpián és az Európa-bajnokságon. A mieink a harmadik helyen állnak.
A nőknél jelenleg Spanyolország vezeti a világranglistát, itt lányaink a negyedik pozíciót foglalják el.
Férfiak – Top 20
-
Horvátország – 1275,80 pont (28 mérkőzés)
-
Spanyolország – 1265,40 (29)
-
Magyarország – 1046,20 (28)
-
Görögország – 1025,80 (29)
-
Szerbia – 992,40 (26)
-
USA – 904,60 (27)
-
Olaszország – 895,00 (21)
-
Montenegró – 622,40 (28)
-
Franciaország – 553,20 (23)
-
Brazília – 517,85 (18)
-
Ausztrália – 461,80 (14)
-
Japán – 391,40 (18)
-
Kanada – 368,55 (13)
-
Románia – 368,20 (23)
-
Hollandia – 347,80 (14)
-
Argentína – 317,25 (14)
-
Németország – 299,20 (14)
-
Kolumbia – 287,25 (14)
-
Kína – 251,00 (11)
-
Mexikó – 201,00 (12)
Nők – Top 20
-
Spanyolország – 1309,80 (28 mérkőzés)
-
Hollandia – 1160,60 (29)
-
USA – 1127,80 (32)
-
Magyarország – 991,20 (29)
-
Görögország – 958,80 (29)
-
Ausztrália – 866,80 (23)
-
Olaszország – 759,20 (28)
-
Kanada – 498,20 (21)
-
Kína – 419,80 (18)
-
Franciaország – 419,00 (21)
-
Nagy-Britannia – 372,40 (18)
-
Brazília – 304,00 (18)
-
Németország – 240,80 (11)
-
Japán – 238,20 (8)
-
Új-Zéland – 178,00 (6)
-
Törökország – 172,60 (10)
-
Horvátország – 172,60 (12)
-
Dél-Afrika – 164,00 (9)
-
Izrael – 147,00 (19)
-
Csehország – 128,20 (11)