2015 július 10.

Vodafone Kupa, 2. nap: Vélemények a durva spanyol meccs után

Benedek Tibor szövetségi kapitány, Varga Dániel csapatkapitány, Német Toni és Hosnyánszky Norbert válaszolt honlapunknak.IMG_2905

A magyar válogatott 12-11-re győzött Spanyolország ellen a Vodafone-kupa második napján. A főszereplők véleménye a vizipolo.hu-nak.

Benedek Tibor: Durva mérkőzés volt, a végén elszabadultak az indulatok.  Mindenki jól van, de a Varga Daninak lehet, hogy varrni kell az arcát. Ez a mai meccs egy világverseny közeli hangulatban telt már. Lassabb volt a védekezésünk, mint tegnap, de maga a küzdés az példás volt. Nem könnyítették meg a dolgomat a második centerek ma, mert hajtanak mind a ketten, úgyhogy ez még nyitott kérdés.

Varga Dániel: „Nem számítottam könnyű meccsre a spanyolok ellen, annak ellenére, hogy a világbajnokságra nem jutottak ki, ismertük az erejüket. Nyári felkészülési tornákon tudnak részt venni, erre a mai meccsre is úgy készültek, mint az egyik legfontosabb összecsapásukra. Talán a nézők arra számítottak, hogy egy könnyebb meccset vívunk a spanyolok ellen, főleg úgy, hogy tegnap kikaptak az olaszoktól. De ez a csapat nem a tegnapi volt, és az is plusz motivációt adott nekik, hogy több ezer néző előtt játszhattak, csodálatos környezetben. nekik ez a játékuk, ez az agresszív, fejenátmenős, lefordulós, színészkedős – a mai napon ebből mindent megmutattak. Nagy boldogsággal tölt el bennünket, hogy egy ilyen játék ellen is tudtunk nyerni.

Német Toni: „Nagyon kellemetlen ellenfél ez a spanyol válogatott. Az ellenfél hiáiból próbálnak élni, az elején erre oda tudtunk figyelni, de ahogy fáradtunk, úgy használták ki az adódó lehetőségeiket. Csapatként játszottunk és mindenki azt csinálta, amit kell. Nem volt furcsa Krisztiánnal játszani, hiszen sok csatát együtt vívtunk meg az utánpótlás válogatottakban. Ugye, kicsit érdekes, hogy a kiadó egy Vb helyért küzdünk, de ez nem hátráltatja egyikünket sem.”

Hosnyánszky Norbert:Nem vagyok felhőtlenül boldog, volt jópár gól, amit azért kaptunk, mert elaludtunk, vagy óriási védekezési hiba előzött meg. Ezeket át kell beszélnünk, mert később bajok lehetnek. Az olaszok ellen sokkal nehezebb lesz. A második győzelmünk volt, de még van bennünk tartalék.”

EMLÉKEZTETŐ

V. Vodafone-kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna, Budapest, Margitsziget

Hajós Alfréd uszoda, 3300 néző. Vezette: Daniele Flahive, Michael Kouretas

Magyarország – Spanyolország 12-11 (4-3, 2-2, 4-4, 2-2)

 

 



Kapcsolódó cikkek