2020 október 29.

Vízilabdázókra is emlékeztek – Halottak napi megemlékezést tartott a MOB

Halottak napi megemlékezést tartott a Farkasréti temetőben található Olimpiai Bajnokok Falánál szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Fotó: MOB.hu

A szervezet honlapjának beszámolója szerint a 26 éves hagyományt követő eseményen az elmúlt esztendőben elhunyt bajnokok mellett az olimpiai család többi elhunyt tagjaira, olimpikonokra, érmesekre, edzőkre, sportvezetőkre, orvosokra, vízilabdázókra is emlékeztek a jelenlévők.

A tavalyi megemlékezés óta 19 magyar olimpiai érmes hunyt el, közülük kilencen bajnokok voltak. Számuk így összesen 164-re nőtt, az ő neveik olvasható a falon. A 177 magyar olimpiai aranyérmet 302 sportoló nyerte.

„Kétezerhúsz furcsa esztendő: ünnepi és egyben szomorú. Szomorú, hiszen a vírus miatt sokan elszigetelődtek, lehangolóak az üres iskolák, egyetemek, elmaradtak a versenyek. Ugyanakkor ünnepi, mert 1895-ben megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság, december 19-én leszünk 125 évesek, a Magyar Olimpiai Akadémia pedig novemberben lesz 35 esztendős” – idézte az olimpia.hu Kulcsár Krisztián elnököt.

A MOB első embere beszélt arról is, hogy az Olimpiai Bajnokok Fala 1994 óta áll, azóta gyűlnek össze előtte minden évben az emlékezők.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte, felemelő az a tradíció, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományőrzői teremtettek hosszú évekkel ezelőtt, és „tiszteletre méltó az az elhivatottság, amellyel az elhunyt sportolók emlékét és sírhelyét ápolják”.

Hozzátette, a márványfal a Farkasréti temetőben egyszerre méltó szimbóluma annak, hogy a nagy bajnokok és hősök milyen fontosak a magyaroknak, ugyanakkor fájdalmasan emlékeztet arra, hogy bár az eredményeiket, sikereiket, tanításaikat itt hagyták, átadták az utódoknak, ám „ők már nem lehetnek velünk”.

Az emlékfal megkoszorúzása után a jelenlévők elsétáltak az Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnöke, Lemhényi Dezső vízilabdázó, majd a MOB korábbi főtitkára, a NOB-tag Csanádi Árpád sírjához is.

Az eseményen többek között megemlékeztek Gém Zoltánról, a MOB Fair Play Bizottságának tagja, a BVSC ügyvezetője, vízilabda-szakosztályának vezetője 66 esztendős volt.

2020-ban távozott olimpiai bajnokunk dr. Kárpáti György is, őt néhány nappal 85. születésnapja előtt érte a halál. A Nemzet Sportolója, tiszteletbeli MOB-tag, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke; tagja a MOB, az FTC és a vízilabda-szövetség elnökségének. A montreáli bajnokcsapat másodedzője.

Természetesen ki ne emlékezne a tragikusan fiatalon elhunyt Benedek Tiborra, akit 47 esztendősen ért a halál. Háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó. Szövetségi kapitányként a magyar férfiválogatottat világbajnoki győzelemig vezette.

Még 2019-ben két vízilabdás olimpiai bajnokunk követte őt; vezették a KSI vízilabda-szakosztályát és tagjai voltak a MOB-nak. Dr. Szivós István, Montreál bajnoka, az FTC ügyvezetője 71 évesen, Dömötör Zoltán, Tokió bajnoka, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke 84 évesen hagyott itt bennünket.

(MMTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek