2019 július 18.

Vizes vb: vereséggel zárta női válogatottunk csoportját

A magyar válogatott 17-12-re kikapott az orosz csapattól a Kvangdzsuban zajló világbajnokság olimpiai kvalifikációs női vízilabdatornáján, így a B csoport második helyén végzett.

A két csapat júniusban a világliga budapesti szuperdöntőjében találkozott egymással, akkor az oroszok sima, 14-9-es győzelmet arattak.

A magyarok egy pillanat alatt rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis a rivális kevesebb mint három perc alatt – mindössze 178 másodperc telt el a meccsből – négygólos előnyt szerzett. Bíró Attila együttese, a magyar szinkronúszó-válogatott hangos biztatása közepette, Vályi Vanda és Keszthelyi Rita góljaival zárkózott fel, majd egy emberelőnyös orosz gólra Gyöngyössy Anikó válaszolt centerből. Egy lefordulás után Tóth-Csabai Dóra révén egyetlen találatra jöttek fel a magyarok, de egy újabb kihasznált orosz előny után az első szünethez érve kettővel vezetett a rivális.

Éppen csak két perc telt el a második negyedből, máris elölről kezdhette az építkezést a magyar csapat, amely újra négygólos hátrányba került (9-5). A kapuban ekkor már a 18 esztendős Magyari Alda tempózott Gangl Edina helyén. A fiatal hálóőr be is mutatott néhány szép védést, de elöl hiányoztak a jó megoldások, így a nagyszünetben 11-7-et mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben sokkal “langyosabbá” vált a tempó, de az oroszok még így is 2-1-re nyerték ezt a szakaszt. A zárónegyedben sem változott a játék képe, az orosz együttes rendkívül könnyed győzelmet aratott.

Ez azt jelenti, hogy Bíró Attila együttesének játszania kell a nyolc közé kerülésért közép-európai idő szerint szombaton 8.30-tól Új-Zélanddal.

 Vízilabda vb, nők, B csoport, 3. forduló:
Oroszország-Magyarország 17-12 (6-4, 5-3, 2-1, 4-4)
Gólszerzők: Bersneva, Rizskova 3-3, Gorbunova, Karimova, Szerzsantova 2-2, Szimanovics, Tolkunova, Prokofjeva, Timofejvea, Szoboljova 1-1, illetve Vályi, Keszthelyi 3-3, Gurisatti 2, Gyöngyössy, Tóth-Csabai, Illés, Szilágyi 1-1
A csoport végeredménye: 1. (negyeddöntős) Oroszország 6 pont, 2. (továbbjutott) Magyarország 4, 3. (továbbjutott) Kanada 2, 4. Koreai Köztársaság 0

(MTI-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek