2015 március 31.

Vizes vb 2017 – Gyárfás Tamás: nagy öröm a közös ügy parlamenti támogatása

Nagy öröm, hogy a magyar Országgyűlés szinte egységesen, 96 százalékos arányban támogatta a 2017. évi vb ügyét; a közös ügyünket – jelentette ki Gyárfás Tamás, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

Gyarfas MTI01

(fotó: MTI)

Gyárfás azután reagált így az MTI-nek, hogy az Országgyűlés – 164 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 2 tartózkodással – megszavazta kedden azt a kormánypárti javaslatot, amely több hatósági határidőt is lerövidít annak érdekében, hogy Budapest megrendezhesse a 2017-re tervezett úszó- és vízilabda világbajnokságot.
“Ez a szinte egyöntetű kiállás még inkább elkötelezi a szervezőbizottságot. Ha az uszoda időben felépül, a rendezés is méltó lesz a feladat nagyságához” – hangsúlyozta Gyárfás Tamás, aki elmondta, hogy ő maga is jelen lehetett a parlamentben a szavazáson, az egy nappal korábbi vitát pedig televízióban élőben követte.
“Az a négy fő, aki nem támogatta az előterjesztést, nyilván azért tette – mint ahogy az az érveléskor is megfogalmazódott -, mert nem született az ingatlanra, a környezetre vonatkozó hatástanulmány. Ily módon mintegy rendezőként csak “beugrottunk” – jelentette ki a sportdiplomata. – Ugyanakkor az is tény, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök vezette pályázati bizottság a 2021. évi vb rendezési jogát nyerte el.”
Gyárfás emlékeztetett rá, hogy a mexikói Guadalajara váratlan visszalépésével adódott egy helyzet, amelybe nem “beugrottunk”, hanem lecsaptunk rá”.
“Ha nem gyorsan cselekszünk, akkor a további jelentkezők egyike a kiválasztott. Az erre hivatottak úgy ítélték meg, az ország megbecsülése számára előnyt jelent, ha mielőbb bizonyítjuk a világnak, hogy Magyarország mire képes.”
A Magyar Úszó Szövetség elnöke hozzáfűzte, hogy a hatástanulmány igénye jogos, de csak gyors döntéssel lehetett a rendezés jogát most megszerezni.
“Mindemellett ott a másik komoly szempont: a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024. évi olimpiai pályázat érdekében dolgozik, a színhely 2017. szeptemberi 15-i kijelölése előtt kedvező lehet egy sikeres úszó vb” – nyilatkozta Gyárfás Tamás az MTI-nek.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek