2017 június 25.

Világliga: Szerbia zsinórban ötödször ünnepelhet

Már 4-0-ra is vezetett az olasz válogatott Szerbia ellen a világliga fináléjában, innen fordította meg a meccset a címvédő.

szerbiavilagliga2017062501

Fotó: Serbia Waterpolo /facebook

A tegnapi négy döntetlen után, ezúttal egy meccs sem lett remi a világliga utolsó napján.

A döntőben a címvédő szerbek és az olaszok játszottak egymással. Érdekesség, hogy egyszer már találkoztak a torna során, akkor a csoportban simán 15-7-re nyertek Mitrovicsék. A mai mérkőzésen alaposan bekezdtek az olaszok, hiszen Di Fluvio, Figloli, Gitto és Bodegas góljaira csak Stefan Mitrovics tudott válaszolni, így 4-1 volt az állás az első negyed után. A második nyolc percben faragott a címvédő hátrányán, hiszen ezt az etapot 2-0-ra megnyerte, de még mindig 4-3 volt az állás. A fordulás után Subotics dupljának köszönhetően már eggyel a szerbek mentek, és a fórjukat sikerült megtartani a negyed végig, 8-6. A záróakkordban akadtak izgalmak, hiszen hármat is vert zsinórban Olaszország, így a negyed derekán már ők vezettek 9-8-ra. Az utolsó percekben átvette Dusko Pijetlovics a meccs irányítását, hiszen a center duplájával már 10-9-re vezettek, és ennyi is lett a vége.

A szerbek zsinórban ötödször nyerték meg a világligát összesítésben pedig tizenegyedszer.

A harmadik helyért a horvátok megszórták az USA együttesét. Az ötödik helyen az oroszok, még a hetediken az ausztrálok végeztek.

Világliga szuperdöntő: (helyosztók)

Döntő:

Szerbia – Olaszország 10-9 (1-4, 2-0, 5-2, 2-3)

Olaszország: Del Lungo, Di Fulvio 3, Gitto 1, Figiloli 3, Mirarchi, Velotto, Nora, Gallo 1, Renzuto, Bodegas 1, Aicardi, Bertoli, Volarevics

Szerbia: G.Pijetlovics, Subotics 2, Rasovics, Randjelovics, Csuk, D.Pijetlovics 3, Ubovics, Aleksics, Drasovics, Filipovics 1, Prlainovics, 1 S.Mitrovics 3, B.Mitrovics

Harmadik helyért:

Horvátország – USA 10-4 (5-1, 3-1, 1-1, 1-1)

Horvátország: Bijacs, Macan, A. Petkovics 1, Loncar 1, Jokovics 2, Buljubasics, Vukicevic, Buslje 2, L. Fatovics, Krapics, Setka 3, J. Garcia 1, Marcelic.

USA: Barron, Hooper 1, De Trane, Obert, Hallock, M. Vavics, Dunstan, Carniglia 2, Bowen 1, Ramirez, Roelse, Irving, Holland

5. helyért:

Kazahsztán – Oroszország 4-11 (1-2, 1-3, 1-1, 1-5)

Kazahsztán: Makhmetov, Medvedev 2, Shvedov, Pilipenko 1, Altayev, Shmider 1, Shakenov, Verdesh, Ukumanov, Rudaj, Manafov, Turlykhanov, Shlemov

Oroszország: Ivanov, Lazarev 1, Vasiliyev, Derevyankin 1, Bugaychuk 1, Ashaev 1, Merkulov 2, Nagaev 1, Suchkov, Kholod 2, Lisunov 2, Shepelev, Korneev.

7. helyért:

Ausztrália – Japán 11-4 (2-0, 3-2, 4-1, 2-1)

Ausztrália: Slade, Putt, G. Ford, Kayes 3, Power 1, Edwards 2, Gilchrist 1, Younger 2, A. Ford 1, Fannon, Hollis, Brooks 1, Hrysanthos. All. E. Fatovic

Japán: Tanamura, Adachi, Kawamoto, Shiga, Yoshida 1, Iida 1, Shimizu, Takata, Arai, Inaba 1, Okawa, Araki 1, Fukushima.

A világliga szuperdöntőjének végeredménye:

1. Szerbia
2. Olaszország
3. Horvátország
4. USA
5. Oroszország
6. Kazahsztán
7. Ausztrália
8. Japán

(Magyarország nem indult idén a sorozatban)

Az eddigi érmesek:

2002: 1. Oroszország, 2. Spanyolország, 3. Magyarország
2003: 1. Magyarország, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok
2004: 1. Magyarország, 2. Szerbia és Montenegró, 3. Görögország
2005: 1. Szerbia és Montenegró, 2. Magyarország, 3. Németország
2006: 1. Szerbia és Montenegró, 2. Spanyolország, 3. Görögország
2007: 1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Ausztrália
2008: 1. Szerbia, 2. Egyesült Államok, 3. Ausztrália
2009: 1. Montenegró, 2. Horvátország, 3. Szerbia
2010: 1. Szerbia, 2. Montenegró, 3. Horvátország
2011: 1. Szerbia, 2. Olaszország, 3. Horvátország
2012: 1. Horvátország, 2. Spanyolország, 3. Olaszország
2013: 1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Montenegró
2014: 1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Montenegró
2015: 1. Szerbia, 2. Horvátország, 3. Brazília …6. Magyarország
2016: 1. Szerbia, 2. USA, 3. Görögország
2017: 1. Szerbia, 2. Olaszország 3. Horvátország



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek