Világbajnok szerb pólóssal erősíthet a Fradi
Könnyen lehet, hogy a Fradi januárban egy világbajnok játékossal erősíthet. Marko Avramovics egy szerb portálon jelentette be az átigazolásának tényét…
Januárban nyílik az átigazolási piac, ennek tükrében pedig a klubok megerősíthetik eddig csapatukat. Az eddig Nagyváradon pólózó szerb világbajnok, Marko Avramovics a novosti.rs-nek elmondta, 2015-ben a Fradiban fog játszani. A zöld-fehérek mestere, Varga Zsolt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a hírt. A vizipolo.hu érdeklődésére elmondta, januárban lesz egy sajtótájékoztató, ahol mindenre fény derül.
A 2009-ben Rómában a szerb csapattal vb-t nyert játékos, azért döntött a távozása mellett, mert a Nagyváradban idén négyen légióskodnak, azonban egy mérkőzésen csak hárman lehetnek a vízben. A vezetőségtől ígéretet kapott arra, hogy rotálják a csapatot, de ez nem történt meg.
Sz. B.