Vb 2025: Keszthelyi és Manhercz is bizakodó
Két csapatkapitányunk mondta el a szingapúri Vb előtt várakozásait.
Keszthelyi Rita a kerethirdető sajtótájékoztatón elmondta:
Nagyon jó érzésekkel vágok neki ennek a világbajnokságnak. Igazából az egész felkészülésnek jó érzésekkel vágtam neki. Úgy láttam mindenkin, hogy nagyon élvezi a közös munkát, ami elkezdődött Sanyival, és úgy érzem, hogy ez a hangulat, amit a stáb és a csapat kialakított, az jó irány lesz, itt nem csak ezen a világbajnokságon, hanem a következő években. Természetesen ez elvárható, hogy mindenki motivált legyen, de nehéz megteremteni leginkább azt a csapatkohéziót, hogy mindenki egymásért küzdjön és megtegyen mindent a vízben utolsó pillanatig. Minden fronton jó úton haladunk, hogy ez egy sikeres csapat legyen. Az, hogy ez mikor fog megtörténni, az majd kiderül. Szerintem, ahogy a Sanyi is mondta, ebből a nyolc csapatból, aki mindenki nyerni szeretne, bárki odaérhet jelenleg, és azon leszünk, hogy mi is minél előrébb végezzünk. Én is úgy vagyok vele, hogy sportoló vagyok, én egy kártyajátékba se szeretek veszíteni, szóval minden mérkőzésen nyerni szeretnénk, mert én tudom, hogy a Sanyi se szeret még egy kártyajátékban sem veszíteni. Úgyhogy igenis azért megyünk, hogy minél jobb szájízzel végezzünk minden mérkőzésen. Szerintem, hogyha mindenki mindent belead, és egyszerűen csak az történik, hogy az ellenfél aznap jobb, úgy ki lehet kapni, azt könnyű elfogadni, de az a lényeg, hogy fejlődjünk, jól érezzük magunkat a vízben, szeressünk ott lenni és küzdjünk és élvezzük. Ez szerintem a legfontosabb. Bármi lesz is, nagyon büszkék lehetünk majd magunkra
– zárta gondolatait Keszthelyi Rita.
Manhercz Krisztián a férfi válogatott kapitánya elmondta:
Nyilván egy új időszámítás kezdődött el, mint minden olimpiai ciklus elején, azt gondolom, hogy ez a mind a férfi, mind a női keretet jellemzi. Ahogy Zsolt is említette, elkezdte egy 22 fős keret, ezt az egész nyári felkészülést, de nem is feltétlen csak ezt a nyarat, hanem egy innentől fogva tartó periódust. És nem csak a stáb, de azt gondolom, hogy a játékosok is ugyanígy élik meg belülről, hogy ez a szingapúri világbajnokság egy állomása ennek a csapatnak, egy útnak, ahol mi ugye a végén el akarunk érni olyan eredményeket, amiket mi egymás között kitűztünk. Nyilván a szingapúri vb-n is azt gondolom, mint amúgy már az elnök úr is említette, hogy a magyar vízilabdának mindig vannak, még mindig meg is kell, hogy legyenek azok a céljai, amiket az emberek el is várnak tőlünk, ilyen akár egy négybe jutás, akár egy érem, de hogyha végignézünk az ezen a nyáron nyújtott eddigi teljesítményünkön az, hogy milyen csapatok ellen játszottunk, milyen teljesítményeket tudtunk nyújtani, azt gondolom, hogy nem föltétlen rugaszkodott vágyakozás tőlünk az, hogy tényleg négybe jussunk, érmet szerezzünk. Megvan ennek is a módja, tehát azért még három hetünk van addig, míg a világbajnokság végjátékára elérünk. Ennek a csapatnak még kell idő. Azt gondolom, hogy kell is az a három hét, hogy tudjunk épülni és ki tudjuk javítani azokat a hibákat is, amiket akár most például a Benu Kupán láttunk. De azt gondolom, hogy megvan a potenciál, úgyhogy én nagyon bizakodva várom ezt a világbajnokságot
– mutatott rá a csk.
A Vb-n a hölgyek Görögországgal, Japánnal és Horvátországgal találkoznak. A férfiak Spanyolországgal, Japánnal és Ausztráliával mérkőznek meg a csoportban. A világbajnokság július 11-én kezdődik és 24-én zárul.
A női válogatottunk utazó Vb kerete:
Neszmélyi Boglárka, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Varró Eszter, Peresztegi-Nagy Kinga, Sümegi Noémi, Dömsödi Dalma, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Natasa Rybanska, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Torma Luca, Tiba Panna, Hajdú Kata
A férfi válogatottunk utazó Vb kerete:
Nők:
A csoport: Ausztrália, Olaszország, Szingapúr, Új-Zéland
B csoport: Kína, Argentína, Egyesült Államok, Hollandia
C csoport: Horvátország, Görögország, Japán, MAGYARORSZÁG
D csoport: Nagy-Britannia, Dél-afrikai Köztársaság, Franciaország, Spanyolország
Férfiak:
A csoport: Olaszország, Szerbia, Románia, Dél-afrikai Köztársaság
B csoport: Ausztrália, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Japán
C csoport: Szingapúr, Kanada, Brazília, Egyesült Államok
D csoport: Görögország, Kína, Montenegró, Horvátország