2014 május 21.

Vasasnál átalakul az utánpótlásképzés

A Vasasnál a következő szezontól az anyaegyesületekehez tartozó sportágak – így a vízilabda is – strukturális változásokon mennek keresztül. Ennek értelmében a felnőtt csapatok mindenkori vezetőedzője, felel majd az utánpótlásban folyó szakmai munkáért. A csapatnál feltűnik Fodor Rajmund is…

Vasas- Szeged serdulo
Meghatározóbb szerep jut Földi Lászlónak és Steinmetz Ádámnak a vízilabda csapatnál, hiszen előbbi a szakmai igazgató, míg utóbbi a szakmai igazgatóhelyettes lesz az együttesnél. Fodor Rajmund pedig az ifi csapatnál vállal edzői szerepet. Faragó Tamás tovább folytatja a munkát utánpótlás elnökként valamint ő lesz az egyik serdülőcsapat trénere is, mellette a gyermek csapatnál Dodog Szabolcs míg a másik serdülő együttesnél Plézer János veszi át a munkát.

Fodor Rajmund így nyilatkozott az új munkaköréről: – Steinmetz Ádámmal hosszú évtizedek óta baráti kapcsolatban vagyunk, ellenfélként, illetve játékostársként is rengetegszer találkoztunk a medencében. Részben az ő személye miatt mondtam igent a Vasasnak, de természetesen a klub vezetősége is egy olyan koncepciót vázolt, ami elnyerte a tetszésemet. Az ifik edzője leszek, amit nagy kihívásnak tartok, hiszen ez már konkrétan a felnőtt csapat előszobája, ahol olyan félkész játékosok szerepelnek, akiket fel kell hozni arra a szinte, hogy később az első csapatnak is hasznára váljanak. Emellett természetesen lényeges célunk lesz az is, hogy a korosztályos bajnokságban a Vasas nevéhez méltó módon szerepeljünk.És hogy milyen lesz az általam vezetett csapat? Erről egyelőre még nem beszélnék, nem szeretném megkönnyíteni az ellenfeleink dolgát, de egy biztos, várom már a következő szezont, nagy lendülettel fogok munkához látni! – fejezte be a vasassc.hu-nak.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.