2025 július 30.

Varga Zsolt: sikernek fogtam fel a szereplést

A világbajnoki szereplésünket elemezte kapitányunk.

Varga Zsolt a Nemzeti Sportrádió-nak beszélt a Vb teljesítményünkről, az interjú során szóba került Vogel Soma és Benedek Tibor is.

„Sikernek fogtam fel a szereplést, már csak azért is, mert egy újjáépülő csapatról van szó. Magas színvonalú vízilabdát akarunk játszani, aminek a végén benne lehet bármilyen jó eredmény, de nem feltétlenül az lebeg a szemünk előtt, hogy bármi áron nyerjünk. Folyamatosan építkezünk, a munkánknak most egy ezüstérem formájában lett eredménye, ami nagyon is elfogadható azon az úton, amelyen elindultunk. Az a célunk, hogy olyasmit tudjunk nyújtani, amire méltán lehetnek büszkék az emberek, hogy értékeket teremtve tudjunk eljutni a végső csatákig. (…) Most léptünk rá egy útra, amelynek az elején járunk, nagyon sokat léptünk előre egyénileg és csapatszinten is, de tovább kell haladnunk ahhoz, hogy az elvégzett munkának az lehessen az eredménye, hogy nagy világversenyeket tudunk nyerni” – fogalmazott a szakember.

 



Kapcsolódó cikkek