2015 július 11.

Universiade: Japán is kipipálva, elődöntős a férfi válogatottunk

A negyeddöntőben Japán sem jelentett gondot a férfi Universiade válogatottunknak. A mérkőzésen öt góllal győztek a Vincze-legények, így a legjobb négy között vannak.

universiade ffi mefs

A legjobb nyolc közé csoportgyőztesként jutott be Universiade válogatottunk, ahol Japán várt a srácokra. Eddig a mérkőzései közül minden megnyerte a csapat, csak Ausztráliával játszott egyedül döntetlent.

A mérkőzés első negyede hét gólt is hozott, és a nagyszünetig tartottuk az egygólos előnyünket. A fordulás után nem bírtak a csapattal a japánok. A harmadik negyedben Jansik szimplájával és Chilkó duplájával elhúzott a csapat. A háromgólos előnyt a záróakkordban növelni tudta az együttes. A vége 12-7 lett.

Holnap az amerikaiakkal találkozik a csapat, immár az elődöntőben. A másik ágon Szerbia – Olaszország mérkőzést rendeznek.

28. nyári Universiade (Kvangdzsu, Koreai Köztársaság)

Magyarország – Japán 12 – 7 (4-3, 2-2, 3-1, 3-1)
Gólszerzők: Bátori 3, Jansik Sz. 3, Illés 2, Chilkó 2, Sedlmayer 1, Halek 1 ill. Adachi 3, Atsuto 2, Ichiawa 1, Hamada 1

Sz. B.

Fotó: Marjai Péter



Kapcsolódó cikkek