2015 május 11.

Újra vízilabda nyílt nap és expó

Tavaly szeptemberben rendezték meg először a vízilabdás expót,  Budaörsön, ob I-es csapatokkal és válogatott játékosokkal. Gergely István főszervezőt kérdeztük az idei eseményről.2014 expo06

A tavalyi, nagy sikerű premier után az idén is lesz vízilabda nyílt nap és expó, ugyancsak Budaörsön, szeptember 13-án. A részletekről Gergely Istvánt kérdeztük, aki az elmúlt évhez hasonlóan a rendezvény főszervezője lesz.

– Tavaly nagy sikert aratott az expó, így az idén újra megrendezzük. Ismét bemutatkoznak az ob I-es csapatok, válogatott játékosok részvétele várható – mondta el honlapunknak Gergely István. – Főiskolás, egyetemista csapatok mérkőznek majd egymással, emellett számtalan érdekes programmal jelentkezünk majd. A terveink szerint az idei esemény nem lesz annyira szakmai, mint tavaly, a részletekkel pedig, ha minden igaz, két héten belül tudok szolgálni.

Tavaly több ezer érdeklődő látogatott ki Budaörsi Városi Uszodába és Sportcsarnokba, ahol először rendeztek nyílt nappal egybekötött vízilabdaexpót. Az utánpótlás-toborzás mellett a kilátogató közönség jobban megismerhette a magyar klubokat, illetve azt, hogy milyen szakmai munka folyik az egyesületeknél. A nyílt napon olyan szakemberek tartottak előadást, mint Kemény Dénes vagy Benedek Tibor. Várhatóan az idei rendezvény is nagy népszerűségnek örvend majd.

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek