2018 augusztus 25.

Tóth Kálmán: Nem lesz könnyű dolgunk

Holnap megkezdi az U19-es válogatottunk a minszki Eb-n szereplését. Tóth Kálmán szövetségi edző tudja, nehéz dolga lesz a csapatnak a kontinenstornán. 

vizilabda altalanos02

Június közepétől kilenc hetet dolgozott együtt a keret – kezdte Tóth az egrivizilabda.hu-nak.  A tanulásra, a képzésre helyeztem a fő hangsúlyt, mert abban láttam némi lemaradást. Korábban már beszéltünk róla, hogy egy utánpótlás edzőnek soha nem az eredmény az elsődleges, hanem a fejlődés. Ugyanakkor ez a társaság először szerepel ilyen rangos megmérettetésen, mint amit az Európa bajnokság jelent. Amiben biztos vagyok az az, hogy ez alatt a kilenc hét alatt nagyot léptünk előre, sokat fejlődött a csapat. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen például a görögöknél, vagy a montenegróiaknál több olyan játékos is szerepet kap, akik az elmúlt szezonban, klubcsapataikban a felnőtt bajnokságban szerepeltek, de játéklehetőséget kaptak a Bajnokok Ligájában és az Euroligában is. Nagyon jók a horvátok és a szerbek is, akikkel volt közös edzőtáborozásunk, több mérkőzést is játszottunk velük, s örömmel mondhatom, hogy közel vagyunk hozzájuk – fejezte be a szakember.

A mieink a grúzokkal, az olaszokkal és a franciákkal küzdenek a csoportban.

U19-es fiú Európa-bajnokság (Minszk)

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Bányai Márk, Mizsei Márton
Mezőnyjátékosok: Ágh György, Baksa Benedek, Bóbis Botond, Fekete Gergő, Gál Dávid, Hajdu Attila, Kósa Balázs, Kürti Dominik, Lukács Ábel, Magyar Márton, Mijic Dávid, Sugár Péter, Turnai András

Szövetségi vezetőedző: Tóth Kálmán. Edző: Keszthelyi Tibor

Csoportbeosztás:
A-csoport: Spanyolország, Horvátország, Törökország, Szlovénia
B-csoport: Montenegró, Fehéroroszország, Románia, Görögország
C-csoport: Magyarország, Olaszország, Grúzia, Franciaország
D-csoport: Oroszország, Szerbia, Nagy-Britannia, Hollandia

A miszki Eb magyaros programja: 

(Minszkben egy óra az időeltolódás)

Augusztus 26., vasárnap:

15.40 Magyarország-Grúzia

Augusztus 27., hétfő:

17.20 Magyarország-Olaszország

Augusztus 28., kedd:

12.20 Magyarország-Franciaország



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek