Történelmet írt az UVSE – Jövőre a férfi ob i-ben szerepelhet a csapat
Történelmi sikert ért el az UVSE a mai napon. Azzal, hogy legyőzte a Miskolc gárdáját másodszor is a férfi OB I/b rájátszásában Godova Gábor-legénysége feljutott az elsőosztályba, így jövőre már az OB I-ben szerepelhet a csapat.
Bár a rájtszásból még több forduló is hátra van az UVSE-nek, a csapat már feljutott az OB I-be. A mai napon a Miskolc csapatát győzték le idegenben a lilák ezzel pedig behozhatatlan előnyre tettek szert a bajnokságban.
Az alapszakaszban 16. fordulón keresztül veretlenek maradtak a lilák, a begyűjthető 46 egységből, 46-ot szereztek, és plusz 222 góllal zártak májusban. A playoffban sem tudott hibázni az együttes eddig, hiszen oda-vissza megverték a nagy rivális Miskolcot – mely együttes a másik csoportban végzett az alapszakasz élén – előbb 10-1-re hazai pályán majd ma 10-9-re.
A 2008-ban létrejött UVSE eddig az utánpótlásban nyújtott páratlan teljesítményt, hiszen minden évben korosztályos csapataik ott vannak a legjobbak között jövőre pedig a férfi ob i-ben bizonythat az egyesület.
férfi ob I/B, rájátszás, 3. forduló:
MVLC – UVSE 9 – 10 (1-3, 4-1, 1-4, 3-2)
Gólszerzők: Jakab Dániel 3, Jakab Damján 2, Keresztes Ferenc 2, Párkányi Ákos 1, Eamon Lui 1 illetve Kovács Csatlós Róbert 3, Dávid Zoltán Péter 2, Gyárfás Tamás 2, Német Toni Josef 1, Benczur Márton 1, Fodor Rajmund 1
Gól/Büntetődobás: 0/0 illetve 1/1
Gól/Emberelőnyből: 2/7 illetve 2/11
Az UVSE az Ob I/B megnyerésével története során először szerepelhet jövőre a férfi ob i-ben.
Fotó: uvse.hu