2019 június 08.

Történelmet írt a Fradi – BL-győztes a zöld-fehér klub!

Elképesztő izgalmak után,ötösökkel győzött és ülhetett fel Európa trónjára a Fradi

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A mérkőzés Mezei csavargóljával indult, de erre még Genudiasz válaszolni tudott majd Mitrovics illetve Varga Dénes érkezett, 3-1. A második negyedben zárkózott az Olympiakosz, 5-4-re is feljöttek, de ezek után a Fradi könyörtelenül használta ki a fórjait és Vámos bombájával 8-5 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

A harmadik nyolc percben előnyben támadhatott a görög csapat úgy, hogy elvesztettük Varga Dénes, hiszen összegyűlt a három személyije. Ahelyett azonban, hogy a hellének lőttek volna gólt Younger villant 10-7. A záróakkordban feljöttek a görögök kettőre és ezek után mi is elkezdtünk hibázni. A hajrában Funtulisz majd Genudiasz is betalált, 10-10, így jöhettek az ötösök.

Az ötösöket a Fradi bírta jobban, így története során először lett BL-győztes a zöld-fehér gárda.

Bajnokok Ligája, döntő:

Olympiakosz – FTC Telekom 10-10 (1-3, 4-5, 2-2, 3-0, ötméteresek után 3-4)
Gólszerzők: Geniduniasz 6, Argiropulosz 2, Funtulisz 2, Murikisz 1, Deviszisz 1, Obradovics 1, ill. S. Mitrovics 3, Younger 3, Vámos 2, Varga Dénes 1, Mezei 1, Nikics 1, Sedlmayer 1, Jansik 1, Jaksics 1

A BL Final Eight legértékesebb játékosa: Varga Dénes

7. helyért:

Hannover-BPM Sport Management 8-10 (2-1, 1-5, 2-2, 3-2)
Gólszerzők: Darko Brguljan 3, Radovics 2, Real 1, Szekulics 1, Estrany 1, ill. Fondelli 4, Bruni 2, Dolce 1, Damonte 1, Drasovics 1, Luongo 1

5. helyért:

Brescia-Jug Dubrovnik 12-13 (3-4, 4-4, 2-2, 3-3)
Gólszerzők: Gallo 3, C. Presciutti 2, Figlioli 2, Rizzo 2, Muslim 1, N. Presciutti 1, M. Janovics 1, ill. L. Fatovics 5, Jokovics 3, Papanasztasziu 2, Loncsar 1, Merkulov 1, Benics 1

Bronzmérkőzés:

Pro Recco-Barceloneta 8-7 (3-3, 2-3, 1-1, 2-0)
Gólszerzők: Filipovics 3, Figari 2, Mandics 1, Echenique 1, Kayes 1, ill. Munarrisz 5, Granados 1, Larumbe 1

A 2018/2019-es Bajnokok Ligája Final Eight végeredménye:

1. Ferencváros
2. Olyimpiakosz
3. Pro Recco
4. Barceloneta
5. Jug Dubrovnik
6. Brescia
7. Sport Management
8. Hannover

Az eddigi magyar győztesek:
1972/73 – OSC
1978/79 – OSC
1979/80 – Vasas
1984/85 – Vasas
1993/94 – Újpest
2003/04 – Domino BHSE
2016/17 – Szolnoki Dózsa-Közgép
2018/19 – FTC-Telekom Waterpolo

Az elmúlt tíz év győztesei:
2009 – Primorac Kotor (montenegrói)
2010 – Pro Recco (olasz)
2011 – Partizan (szerb)
2012 – Pro Recco
2013 – Crvena zvezda (szerb)
2014 – Barceloneta (spanyol)
2015 – Pro Recco
2016 – Jug Dubrovnik (horvát)
2017 – SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP
2018 – Olympiakosz (görög)
2019 – FTC-TELEKOM WATERPOLO



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek