Címke: Marcz Tamás

Märcz Tamás elfogadja Varga Dániel döntését

A szövetségi kapitány sajnálattal vette tudomásul Varga Dániel döntését. 

2017 márc 11

Vb sorsolás után – Így látják a kapitányok az esélyeket

Pénteken kisorsolták a 2017-es vizes vízilabda vb csoportjait. Oldalunk pedig megkérdezte a két kapitányt az esélyekről: Bíró Attila szerint jó csoportba kerültünk, Märcz Tamás pedig meccsről meccsre haladna. 

2017 febr 24

Märcz Tamást megerősítették a BVLSZ-ben

Továbbra is aktív tagja marad szövetségi kapitányunk a Budapesti Vízilabda Szövetségnek is.

2017 febr 18

Märcz Tamás: bizakodó vagyok

Bármilyen kerettel, akár változó csapattal is, de lesz magyar vízilabda, sok munkával pedig, még jobb vízilabda lesz – mondta oldalunknak szövetségi kapitányunk a Volvo Kupa után.

2017 febr 13

Märcz Tamás: induljon el egy építkezés

Nagy várakozással tekint kapitányunk a Volvo Kupa elé. Märcz Tamás a hétvégéről, a csapatról és az esélyekről is beszélt oldalunknak.

2017 febr 10

Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni

Erős ellenfelekkel találkozunk, talán minden idők legrangosabb Volvo Kupája lehet a mostani. – mondta Märcz Tamás a Volvo Kupa felvezetésként tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

2017 febr 09

Íme, Märcz Tamás kerete a Volvo Kupára!

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás kihirdette csapatát a jövő heti felkészülési tornára. Vannak kimaradók és visszatérők a csapatban.

2017 febr 05

Märcz Tamás megható levéllel búcsúzott a BVSC-től

Hétvégén már nem Märcz Tamás ül a BVSC kispadján, újdonsült szövetségi kapitányunk most facebook oldalán egy megindító levéllel búcsúzott a vasutas együttestől és az elmúlt három és fél évtől.

2017 jan 13

Märcz Tamás: pozitív az összkép

Háromnapos szolnoki összetartáson van túl férfiválogatottunk. A csapat szövetségi kapitányát, Märcz Tamást kérdeztük a látottakról.

2017 jan 09

Új kapitánya van a férfi válogatottnak – Tudjon meg minél többet Märcz Tamásról

2017. január 1-jétől, Märcz Tamás a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Összegyűjtöttük Sydney olimpiai bajnokának főbb állomásait sportkarrierjében.

2017 jan 01