2017 szeptember 01.

Pazar gálameccset rendeznek Szolnokon

Igazi csillaghullás lesz szombaton Szolnokon, hiszen a BL-győztes csapata fog megküzdeni a szerb válogatottal.

andrijaprlainovicsszolnok

Fotó: Szolnoki VSC / facebook

A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP csapata az olimpiai bajnok, ötszörös Világliga-győztes, ötszörös Európa-bajnok és háromszoros világbajnok szerb válogatottal mérkőzik meg szombaton.

A rendezvény ötletgazdája, dr. Nyerges Zsolt, a Szolnoki Vízilabdázásért Alapítvány alapítója azt mondta a klub sajtóközleményében: Egy rendhagyó mérkőzéssel szeretnék megköszönni a szurkolóiknak, hogy hosszú évek óta a sikert-sikerre halmozó csapatunk mögött állnak. A tavalyi szezonban mindent megnyertünk, amit csak lehetett: a bajnokságot, a kupát, a szuperkupát, és ami méltó megkoronázása volt az elmúlt évek munkájának, a Bajnokok Ligáját – folytatta dr. Nyerges Zsolt. – Mivel a BL-győzelmet Budapesten, és nem az otthonunkban ünnepeltük, ezzel a meccsel szeretnénk megköszönni a szolnoki drukkerek támogatását. Ezért igazi örömjátékra készülünk, amelyre a vízilabda és a csapatunk szeretete hozza össze az embereket. Valódi bajnokok csapnak össze a medencében, és azt hiszem, mindegy, ki győz majd, ezzel az élménnyel biztosan a nézők nyernek.

Érdekesség, hogy a két nyáron klubot váltó játékos, Vámos Márton és Varga Dénes egy meccs rejéig visszatér a csapatba.

– A válogatottak a válogatottakkal, a klubcsapatok a klubcsapatokkal szoktak találkozni, ezért megtisztelő számunkra, hogy a szerb nemzeti csapat elfogadta a meghívásunkat – tudatta velünk Kovács István, a Dózsa szakmai igazgatója. – Már az sem kérdés, hogy hol játszanak majd azok a klasszisok, akik a BL-győztes szolnoki együttesnek és szerb válogatott is a tagjai. Úgy tervezzük, Andrija Prlainovics és Milan Alekszics félidőben vált majd sapkát és csapatot.

A mérkőzést a Sport 2 közvetíti 17.45-ös kezdéssel.

(Szolnoki.vizilabda-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek