2016 április 06.

Magabiztos győzelem Oroszország ellen

Szép játékkal, simán verte az orosz válogatottat a Benedek-csapat. Az első negyedtől kezdve dominált a csapat, amely végül tíz góllal nyert.

magyarcsapat trieszt

Magabiztosan győzött a Benedek-csapat (Fotó: Giorgio Scala, deepbluemedia)

Bekezdtünk az első negyedben, még annál is jobban, mint ahogy azt megszoktuk az elmúlt mérkőzéseken a magyar csapattól, hiszen 6-2 volt az állás az etap végeztével. Szép gólokat lőttünk, elég csak Hosnyánszky bombájára vagy Zalánki találatára gondolni, de Varga Dénes két gólja is élményszámban ment. A második negyed elején közelebb jöttek az oroszok, bár Hosi villant a negyed elején, 2-7, de erre jött két orosz válasz Kharkov majd Bicskov volt eredményes, 4-7. A továbbiakban növeltük a különbséget, Vámos majd Zalánki és két Varga Dániel találatra egy jött a túloldalon, így megnyugtató fölénnyel várhattuk a folytatás, hiszen 11-5-re vezettünk.

A fordulás után Hosnyánszky már hétre növelte a magyar előnyt, sőt Manhercz góljával már 13-5 volt az állás. Ezek után sem lankadt a figyelem, bár Kharkov ebben a negyedben is meglőtte a magáét, de Erdélyi majd Zalánki nagy góljával 15-6 volt ide. Az utolsó negyedben az volt a kérdés, meglesz-e a közte tíz. A mérkőzés végén Manhercz húzott egy váratlant, messziről – kicsit nem is a kapu felé nézve – kialakította a 18-8-as végeredményt. Holnap Szlovákia következik 15.10-től.

Olimpiai kvalifikációs torna:

Oroszország–Magyarország 8–18 (2–6, 3–5, 1–4, 2–3)
Oroszország: Fedotov – Giniatov, Odintsov 1, Merkulov 1, Kharkov 4, Krasnov, Khalturin, Balakirev, Bychkov 1, Kholod 1, Magomaev, Kornejev (kapus). Szövetségi kapitány: Erkin Shagajev

Magyarország: Nagy V. – Vámos 2, Erdélyi 3, Szivós, Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Hárai. Csere: Zalánki 3, Manhercz K. 2, Hosnyánszky 3, Decker Á., Bedő 1, Bisztritsányi (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Szöveges élőnk a mérkőzésről:

Vége a mérkőzésnek, 18-8-ra győztünk

– Manhercz lő egy szépet, nagyon távolról, 18-8

– Bedőről állítanak ki, de kimarad az előny

– Erdélyi villan, ismét közte kilenc 17-8 ide

– Kholod lövése is becsússzan, 8-16

– Bedő válaszol 16-7

– Kharkov egy szerencsés góllal 15-7

Vége a harmadik negyednek 15-6 ide

– Zalánki Gergő lóbál, majd elengedi 15-6 ide

– Erdélyi üresen 14-6 ide

– Kharkov szépít 6-13

– Manhercz talál be 13-5 ide

– Benedek kér időt

– orosz előny marad ki

– Hosnyánszky már hétre növeli a különbséget, 12-5

Nagyszünet 11-5-re vezetünk

– Varga Dani előnyből “elnézős gól” 11-5 ide

– előnyből Merkulov belövi 5-10

– Varga Daniról maradnak le, 10-4 ide

– Zalánki lő egy hatalmas gólt, 4-9

– Benedek kér időt

– a hajrára fordulunk, Varga Dénes csavarását fogja a kapus

– Vámos, amikor lejár a kiállítás, 4-8

– Bicskov fórból szépít 4-7

– Kharkov válaszol, 3-7

– Hosnyánszky nyitja a gólok sorát, 7-2 ide

Vége az első negyednek, 6-2-re vezetünk

– Zalánki is betalál, 6-2

– Jön az orosz válasz 5-2 ide

– Varga Dénes villan, 5-1 ide

– Benedek időt kér, fórban a csapat

– orosz kapuscsere

– Hosnyánszky egy sistergős bombát enged el, 4-1 ide

– Erdélyi visszaállítja a közte kettőt, 3-1 ide

– Kharkov szépít, 1-2

– Varga Dénes úszik meg, 2-0 ide

– Nagy Viktor hárít

– előnybe kerülnek az oroszok

– Vámos betalál, 1-0 ide

– az oroszok hozzák el a labdát, Varga Dénes labdát csen

– a srácok már a vízben

– a mérkőzés 17.50-kor kezdődik

– a spanyolok magabiztosan győztek Dél-Afrika ellen, míg a németek nem bírtak Kazahsztánnal. Sőt, Kanada sem a románokkal.

Mai eredmények:

Kazahsztán – Németország 11-11 (2-2, 3-3, 4-2, 2-4)
Dél-Afrika – Spanolország 1-15 (1-3, 0-6, 0-4, 0-2)
Kanada – Románia 10-10 (2-2, 5-3, 3-4, 0-1)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek