2015 július 06.

Olasz edzője lehet a Reccónak

Bár a hivatalos bejelentés még várat. A tekintélyes olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Recco vezetősége megegyezett Amadeo Pomilioval. amadeo pomilio01

Biztos, hogy új vezetőedzővel kezdi meg a következő idényt a Pro Recco, hiszen Igor Milanovics távozott a BL serleg után a csapat kispadjáról. a szerb tréner a jövőben az Olympiakoszt fogja irányítani.

A megüresedett posztra, többen is pályáznak, de a befutónak Amadeo Pomilio tűnik. A hivatalos bejelentés még várat magára, de a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy az olasz szakember lesz a szerb utódja. Játékosként a ’92-es olimpián aranyat nyert a talján válogatottal, majd ’96-ban bronzérmet akasztottak a nyakába. Edzőként két évig irányította az U20-as csapatot, majd az U18-as válogatottnak volt az edzője. Közben az olasz felnőtt válogatott másodezdője is volt.

A Reccoval kapcsolatos hír még, hogy Maro Jokovics távozott a csapattól. Gonzalo Echenique viszont érkezett. Korábbi hír még, hogy Dusan Mandicsot is leigazolta a sztárklub.
Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek