2025 április 02.

Nyéki Balázs: csalódott vagyok, hogy megszakadt egy sorozatunk

A Fradi vezetőedzője a vereség után, értékelte a csapat játékát.

Amiatt csalódott vagyok természetesen, hogy megszakadt egy sorozatunk, de összességében magával, ahogy állunk, a csoportban ebben a pillanatban egyáltalán nem vagyok csalódott – mondta Nyéki Balázs a Fradi médiának, majd hozzátette – Jól játszottuk az előző mérkőzéseinket, szerintem ma is voltak nagyon jó dolgok.

A Fradi vezetőedzője elmondta: Nem kezdődött jól a mérkőzés eleje, valahol egy picit ott folytattuk, ahol az utóbbi mérkőzéseken láthattuk a játékunk hibáit, ugyanazok jöttek elő, de nagyon örülök, hogy utána viszont a második negyedtől tudtunk váltani, és átvettük a mérkőzés irányítását. Az már egy más kérdés, hogy kihagytunk olyan helyzeteket, és hátul olyan pillanatokban hibáztunk, amik nyilván megfordíthatják újra a meccset. Nem kaptunk ki rendes játékidőben, az ötösöknél benne van, azt gondolom, hogy abban is megszakadt egy sorozata a Ferencvárosnak meg a Somának. Ez sem baj. Mindig ezek intő jelek, hogy még dolgozni kell, tudjuk, és mindenképpen olyan vereségnek gondolom, ami a jövő szempontjából hasznosnak mondható, és ha azt nézem, hogy egy évvel ezelőtt körülbelül ugyanebben a fázisában a bajnokságban, a Pireuszban kikaptunk egy kifejezetten rossz játékkal, ahhoz képest ez sokkal jobb volt, úgyhogy előrébb tartunk, és ez nekem bizakodásra ad okot a máltai négyes döntő előtt, amiért egyébként az egy ponttal sokkal közelebb kerültünk – fejezte be.

EMLÉKEZTETŐ:

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntős kör, 4. forduló:

Barceloneta (spanyol) – FTC-Telekom Waterpolo 13-12 (3-1, 2-3, 2-3, 2-2, 4-3) – ötméteresekkel
a magyar csapat gólszerzői: Argiropulosz, Nagy Á. 2-2, De Toro, Mandic, Di Somma, Manhercz, Vámos 1-1

 

 



Kapcsolódó cikkek