2025 május 31.

Nyéki Balázs: az döntött, hogy higgadtak tudtunk maradni

Nyéki Balázs vezetőedző szerint az FTC-Telekom annak köszönhetően tudta 14-11-re megnyerni a péntek esti elődöntőjét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai Final Fourjában, hogy amikor négygólos hátrányát ledolgozva 10-10-nél egyenlített a CN Marseille, a játékosai akkor is higgadtak maradtak.

Fotó: FTC Vízilabda / facebook

„A BL elődöntőjében nincs olyan, hogy végig dominál egy csapat, hullámzó a játék, így általában az dönt, a végén melyik csapat marad higgadtabb. Nekünk ez sikerült, ahogy a magyar bajnoki döntőben is megmutattuk ugyanezt. Itt sokat számít a tapasztalat, amivel rendelkezünk. Persze nekünk is váltani kellett, ezért örültem, hogy a végén négyből négy fórt kihasználtunk, ráadásul volt köztük olyan, amit előre megbeszéltünk”

– értékelt az MTI-nek a 44 éves szakember.

Nyéki elismerte, kissé meglepte, hogy a másik elődöntőben a szerb Novi Beograd felülmúlta az egyénileg jobb erőkből álló Barcelonetát, ugyanakkor azt kiemelte, hogy a szerb csapat messze most tűnik a legegységesebbnek, pedig korábban kétszer is szerepelt már döntőben.

„A következő két éjszaka feladata lesz kielemezni a játékukat és megtalálni a gyenge pontokat. Mint a szerb csapatok ellen mindig, fontos lesz az emberelőnyös helyzetek kihasználása, az emberhátrányos szituációk kivédekezése és a verekedés”

– tekintett előre az FTC mestere.

Vogel Soma azt emelte ki, hogy az elején rengeteg fórt kapott a francia rivális, amely bár ezekből nem jó százalékban dobott gólt, de a Ferencvárosból sokat kivett a védekezés, ami a meccs második felében visszaütött, ezért tudott a Marseille centerből és átlövésekből is akciógólt szerezni.

„Ennek ellenére nem aggódtam 10-10-nél sem, mert éreztem, hogy a társak higgadtak maradtak”

– jelentette ki a magyar válogatott kapus.

Manhercz Krisztián szerint támadásban is „az oxigénhiányos állapot” miatt esett vissza a hatékonyság a harmadik negyedben és a negyedik felvonás elején.

„A Ferencvárosban igazi világklasszisok játszanak, nyilvánvalóan ez az egyik erőssége a csapatnak. Mandic például csak egy van”

– utalt arra a nemzeti együttes csapatkapitánya, hogy a szerbek háromszoros olimpiai bajnoka 10-10-nél rendkívül fontos gólt lőtt újra előnyhöz juttatva a zöld-fehérek, akiknél tíz játékos is eredményes volt.

„Ennek ellenére a végén nem a klasszisok döntöttek, hanem csapatként kerekedtünk a rivális fölé, mindenki kivette a részét. Kellett egy-egy blokk, védés, vagy éppen labdaszerzés, elöl meg persze a gólok”.

A vasárnap 21.30-kor kezdődő döntőben a szerb Novi Beograd lesz az FTC ellenfele. A zöld-fehér együttes első magyar csapatként ismételheti meg egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban, amennyiben ez sikerül, akkor immár harmadik végső sikerével – az OSC-t és a Vasast maga mögött hagyva – magyar csúcstartó is lesz.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek