2015 november 23.

Női világliga.: A hollandok következnek

Holnap már a második fordulót fogják lebonyolítani a női világliga selejtezőjének két csoportjában. A magyar válogatott ismét hazai pályán játsszik. Keszthelyiéknek a vb és Eb ezüstérmes hollandok lesznek az ellenfelei.

Budapest, 2015. október 27. Csabai Dóra (b) és az olasz Teresa Frassinetti a nõi vízilabda világliga A csoportjának 1. fordulójában vívott Magyarország - Olaszország mérkõzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015. október 27-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az első körben – egyben Bíró Attila bemutatkozó mérkőzésén – ötméteresek után győzött a női válogatottunk az olasz ellen. Itt a következő feladat, a majd egy hónappal ezelőtti teljesítményt megismételni vagy éppen begyűjteni a három pontot rendes játékidőben. Nem lesz egyszerű dolga a csapatnak, hiszen az ellenfél a még 100%-os Eb és vb ezüstérmes Hollandia lesz, akik épp a riói felkészülési tornáról jönnek, tehát lendületben a csapatuk. Több nehézséggel is küzs Bíró Attila, hiszen három emberre biztosan nem számíthat. Czigány Dóra és Somhegyi Noémi betegség miatt, még Kisteleki Dóra családi okok miatt mondta le a válogatottságot az Eb végig.

A csoport másiik mérkőzésén az olaszok a franciákkal játszanak.

Női világliga, második forduló:

November 24.: Magyarország–Hollandia (Hajós uszoda, Budapest)

További mérkőzések a holnapi napról:

Olaszország-Franciaország

B-csoport:

Oroszország-Görögország

Németország-Spanyolország

A következő mérkőzésünket Franciaország ellen játszuk Troyes-ban december 8-én.

A csoport állása:
1. Hollandia 2-6 pont, 2. Magyarország 1-2 pont, 3. Olaszország 2-1 pont, Franciaország 1-0 pont.

B csoport állása:
1. Oroszország 1-3 pont, 2. Spanyolország 1-2 pont, 3. Görögország 1-1 pont, 4. Németország 1-0 pont.

A magyar válogatott kerete a hollandok ellen.:

Kapusok: Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Tóth Ildikó, Szücs Gabriella (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata (Dunaújváros), Illés Anna, Leimeter Dóra, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek