Női válogatott: Vereséggel kezdte a csapat a Világkupát
Az első csoportmérkőzésen kikapott női válogatottunk a Világkupán, bár kétszer is sikerült felállnunk és megfordítanunk a mérkőzést, de az utolsó nyolc percben egy 0-4-es etappal végleg eldöntötték a találkozót az ausztrálok.
Az ausztrálok ellen a szentesi uszodaavatón találkoztunk utoljára, akkor fölényes győzelmet arattunk, hiszen 12-5-re nyertünk. Ez a siker alig egy hete volt, míg most háromgólos vereséget szenvedtünk.
A mérkőzés egészében pariban voltunk az orosz válogatottal, hiszen az első negyed után még 3-2-re ők vezettek, a másodikban aztán 5-3-ra is mentek, innen sikerült a nagyszünetig egyet faragni, hiszen 5-4 volt az állás a forduláskor.
A második félidőben vezettünk is beértük őket, 5-5-nél, és ezek után egy gólos előnnywl mehettünk pihenni az utolsó negyed kezdete előtt. A negyedik negyedet 0-4-el nyerték az auszik, Buckling, Gofers, Webster -utóbbi kétszer is eredményes volt – találatával elúszott a meccs számunkra. Merész András nyilatkozatát érdemes alúl elolvasni…
A női válogatott holnap Dél-Afrika ellen javíthat, 12:30-tól.
Világkupa, nyitómérkőzés:
Magyarország – Ausztrália 7-10 (2-3, 2-2, 3-1, 0-4)
Merész András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: ‘Kicsit álmoskás, kicsit fáradt meccs volt. A küzdelemmel semmi baj nem volt, mentek a lányok becsülettel, ráadásul meg tudtuk fordítani két negyed után a harmadik végére az állást. Aztán a negyedik negyedben lényegében agyonvertek minket. Nem számszerűleg, bár 0-4 lett oda, hanem a vízben, és mindezt megtorlatlanul. Egy-két valahogyan eleresztett lövésen kívül szinte semmit sem tudtunk csinálni. Ilyesfajta játékvezetői felfogást eddig csak tévében láttam, van két meccsünk, hogy hozzászokjunk majd. Az ausztrálok megkapták azt a 3-4 fórt, ami kellett a győzelmükhöz, nálunk elmaradt két büntető, például. Nem szabad elhallgatnom, hogy kaptam egy sárga, majd egy piros lapot is, reklamálásért. Igyekszünk összeszedni magunkat a holnapi és a csütörtöki meccsre, és úgy szerepelni, hogy a keresztbejátszás alkalmával jó eredményt érjünk el.’ – fejezte be a szakvezető az mvlsz.hu-nak
További program:
16.00: USA – Dél-Afrika
17.30: Spanyolország – Szingapúr
19.30: Oroszország – Kína
Fotó: Twitter