2026 május 21.

Női Ob I – A címvédő Ferencváros sikerével indult a finálé

A címvédő Ferencváros 15-8-ra nyert a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjének csütörtöki, első mérkőzésén.

Fotó: FTC Vízilabda facebook / archív

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc második mérkőzését vasárnap 16 órától rendezik a Laky Károly Uszodában.

Eredmény, döntő, első mérkőzés:

FTC-Telekom Waterpolo – BVSC-Manna ABC 15-8 (1-1, 4-1, 7-3, 3-3)

—————————————————————-

gólszerzők: Gurisatti, Leimeter, Ortiz 3-3, Máté, De Vries, Hertzka, Farkas, Kovács-Csatlósné, Szalkai 1-1, illetve Gorter 3, Mucsy 2, Dobi, Nagy L., Dömsödi 1-1

A női élvonal történetében először rendeznek Ferencváros-BVSC finálét, a zöld-fehérek tavaly történetük első bajnoki címét ünnepelhették, az ötszörös aranyérmes zuglóiak pedig 2017 óta először szerepelnek a döntőben.

A papírforma alapján egyértelműen a Bajnokok Ligája négyes döntőjére is készülő FTC volt az esélyes, hiszen a bajnokságban előbb hazai környezetben 15-11-re győzött, idegenben pedig 23-10-re ütötte ki zuglói riválisát.

Az első gólra közel hat percet kellett várni, ekkor az UVSE elleni szombati BL-negyeddöntőben kilencszer eredményes Gurisatti Gréta talált be, de nem sokkal a negyed vége előtt Dobi Dorina egalizált.

A második játékrészben már jóval pontosabban játszott támadásban a bajnokcsapat, aminek köszönhetően háromgólosra növelte előnyét a nagyszünetre. A harmadik negyedet az FTC 7-3-ra nyerte meg, ezzel eldöntötte a mérkőzést, amelynek negyedik felvonása döntetlennel zárult.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek