2017 július 30.

Nincs tragédia – szerb szavak a bronzérem után

Pozitívan értékelték a szerb játékosok a harmadik helyet. Tudják, hogy mi volt a hiba az elődöntőben, és bíznak abban, hogy ismét a világ legjobb csapata tudnak lenni. A görögök, bár elérték céljukat, mégis keserű a szájuk íze. nikolajaksics01

 

Dusan Mandics a FINA sajtószolgálatának:

“Nagyon elégedett vagyok az érmével; Korrigáltuk hibáinkat. A mai győzelemmel elértük személyes céljainkat, kétszer egymás után nem tudtuk vereséget szenvedni. Ez egy nagyszerű csapat, ugyanaz, mint az elmúlt években, semmi nem változott. Nincs tragédia, hibát követtünk el az elődöntőben, de nagyon örülünk a végeredménynek. “

Nikola Jaksics a FINA sajtószolgálatának:

“Megérdemeltük a mai győzelmet és a bronzérmet. Ugyanúgy játszottunk, mint a csoportszakasz. Mit mondhatok, nagyon büszke vagyok a csapatomra. A kezdetektől a legjobbunkat adtuk ma.”

Theodorosz Vlahosz a görögök szövetségi kapitánya a FINA sajtószolgálatának:

“Vegyesek az érzelmeim. Örülök, hogy a világ négy legjobb csapatában vagyunk, de az elmúlt két mérkőzéssel nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel. Néhány hiba miatt nem tudtunk érmet szerezni. Remélem, hogy tanulunk a hibáinkból, és jobb lesz a jövőre. ”

Ioannis Fountoulis a görög csapatkapitány és vb gólkirálya:

“Azzal a céllal jöttünk, hogy bejussunk a legjobb négybe. Elértük ezt a célt, de amikor valaki valamit elér, nem hagyhatja abba. Szóval kissé elégedetlenek vagyunk, mert úgy gondolom, hogy ez a csapat nagy lehetőségeket rejt magában. Ez a vb nagy élmény volt minden játékos számára, és tényleg segített nekünk abban, hogy jobbá váljunk. “



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek