2015 március 12.

Nemcsik Balázs a Bajnokok Ligája Final Six rendezésének hátteréről

Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára volt a Digi Sport Reggeli Start vendége. A téma természetesen a napokban napvilágot látott hír volt, nevezetessen, hogy Magyarország rendezheti meg két évig a Bajnokok Ligája hatos döntőjét…

nemcsik balazs digi01

Két évig Magyarország lesz a Bajnokok Ligája hatos döntőjének a házigazdája, ennek apropójából beszélgetett Szombathy Pál Nemcsik Balázzsal. A főtitkár elmondta:  Úgy értesültem, hogy a  legkomolyabb vita Athén és Budapest között volt. Az volt a különbség, hogy Athén nem vállalta volna csak egy esztendőre a rendezést. A Magyar Vízilabda Szövetség pedig kettő esztendőre, ezért is sikerült elnyerni. A jogdíja 200 000 euro egy Final Six-nek. Ezt a Szövetség nem tudta volna kifizetni, ezért szükségünk volt csak úgy, mint az Eb-n itt is egy kormánygaranciára, amit ezúton is szeretnék megköszönni a sportbarát kormánynak. – majd hozzátette – Ennek a két események a büdzséje nagyságrendileg 400 millió forint, de nagyon nehéz ezt pontosan megbecsülni, hogy mennyi lesz a végén, hiszen két teljesen más helyszínen fog zajlani egyik és másik évben az esemény. A 2016-os helyszín a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda, a 2017-es pedig a Dagály-uszoda mellett felépülő uszópalota lesz.

A teljes beszélgetés:

 

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek