Nem túl fényes – ez volt a 2024-es év a felnőtt világversenyek tükrében
Három-három felnőtt világeseményt rendeztek az idén, és csak egy érmet szereztek csapataink.

Nem sikerült túl fényesen az idei év felnőtt válogatottainknak. Az Eb-vel, a vb-vel és az olimpiával megtűzdelt esztendőben egy ezüstnek örülhettünk, lányaink Dohában a világbajnokságon állhattak fel a dobogó második fokára. Az Eb-n, valamint Párizsban is az ötödik helyen zárt Mihók Attila együttese.
A fiúknál kétszer is kicsivel maradtuk le a dobogóról, hiszen az Európa-bajnokságon egy csikóscsapattal lettünk negyedikek, az olimpián pedig az amerikaiak happolták el előlünk a bronzérmet. A vb-n pedig a 7. helyen zárt Varga Zsolt együttese.
A női mezőnyben a legkiegyenlítettebb teljesítményt a spanyol válogatott nyújtotta. Az ibériaiak mindhárom nagy eseményen felállhattak a dobogóra, sőt Párizsban aranyat nyertek. A férfiaknál pedig a a horvátok nyújtottak kiemelkedőt, hiszen mindhárom világeseményről éremmel távoztak, két ezüst mellett, a vb-t meg is nyerték.
A női válogatottak 2024-ben elért helyezései az egyes világeseményeken:
| Ország | Olimpia | Világbajnokság | Európa-bajnokság |
| Magyarország | 5. | 2. | 5. |
| Spanyolország | 1. | 3. | 2. |
| Ausztrália | 2. | 6. | – |
| Hollandia | 3. | 5. | 1. |
| USA | 4. | 1. | – |
| Görögország | 7. | 4. | 3. |
| Olaszország | 6. | 7. | 4. |
A férfi válogatottak 2024-ben elért helyezései az egyes világeseményeken:
| Ország | Olimpia | Világbajnokság | Európa-bajnokság |
| Magyarország | 4. | 7. | 4. |
| Szerbia | 1. | 6. | 7. |
| Spanyolország | 6. | 3. | 1. |
| Horvátország | 2. | 1. | 2. |
| USA | 3. | 9. | – |
| Görögország | 5. | 5. | 5. |
| Olaszország | 7. | 2. | 3. |
| Montenegró | 9. | 8. | 6. |
| Ausztrália | 8. | 11. | – |






