2020 október 27.

Nem mindennapi körülmények között vette át a békedíjat a NOB-elnök

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke hétfőn megkapta a múlt hónapban megítélt dél-koreai békedíjat.

A NOB első embere nem személyesen, hanem virtuálisan vette át az elismerést, mivel – tekintettel a koronavírus-járványra – előzőleg úgy döntött: nem utazik el Szöulba, így Lausanne-ból, a NOB székhelyéről csatlakozott a hétfői ceremóniához.

Ünnepi beszédében – amelyet a NOB honlapja ismertetett – Jom Dzse Ho, a Szöuli Békedíj Kulturális Alapítvány elnöke Thomas Bachot olyan embernek nevezte, aki “az olimpiai szellem küldetését tölti be a sporton keresztül a béke elérésében” és szerte a világon elősegítette a barátságot, a harmóniát, nagyban hozzájárulva a konfliktusok és megosztottság megoldásához számos régióban.

A NOB elnöke válaszbeszédében azt hangsúlyozta, hogy az olimpiai játékok célja mindig a béke elősegítése volt a sport révén.

“Amikor 1894-ben Pierre de Coubertin megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, ebben a küldetésben hat leendő Nobel-békedíjas jelenléte támogatta” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: az olimpia arra szolgál, hogy “példát mutasson egy olyan világ számára, amelyben mindenki ugyanazokat a szabályokat és egymást tiszteletben tartja”.
A szöuli békedíj 200 ezer dollár összegű pénzösszeggel jár, amelyet Bach jótékonysági célra ajánlott fel.

(MTI)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek