Műugrás: május közepén Ob, június elején Eb
A kazanyi világszéria után nemsokára már az Országos Bajnokság következik a nyár első hónapjában pedig Rostock felé veszik az irányt versenyzőink.
Volt már augusztus végén is az Ob, de a nyár közepén is. Most a szövetség úgy döntött, május közepén tartják meg a rangos eseményt. A felnőttek mellett, az utánpótlás korosztályis is vízbe csobban, hiszen az ifik is megmutathatják mit tudnak.
A hazai viadal után június 9-én Rostockba utaznak versenyzőink, ahol az Európa-bajnokságon vesznek részt. Ezek után a bakui olimpiai játékokra utaznak június közepén.