2016 július 17.

Meglepetéssel ért véget a szerbiai felkészülési torna

Nem tudták megnyerni a szerbek a hazai felkészülési tornájukat, hiszen a döntőben a görögök útjukat állták.

szerbprlainovics-srb-grc

Nem megszokott dolog történt, Szerbia vereséget szenvedett (Fotó: David Damnjanovics, Vaterpolo vesti)

A BENU-Kupával párhuzamosan Szerbiában is zajlott egy felkészülési torna, ahol ma már a helyosztókat rendezték. A döntőig a szerbek hibátlan mérleggel jutottak el, míg a görögöknek egy döntetlen becsúszott, hiszen  három az elődöntőben ötösökkel verték az olaszokat. A finálét parádésan kezdték a hellének, az első negyedben már 4-1 állt az eredményjelzőn, de a nagyszünetre  megfordították a házigazdák az állást. A folytatásban sem engedték egymást a csapatok, így jöhettek az ötméteresek. A hatodik körben Prlainovics elhibázta a lövését, Mylonakisz pedig bevarrta, így 15-14-re nyert a görög együttes és lett tornagyőztes. A harmadik az olasz válogatott lett, mely csapat a montenegróiakat verte, az ötödik pozícióba kisebb meglepetésre a brazilok futottak be a spanyolok előtt, míg a hetedik a franciák lettek.

Érdekesség, hogy a tornán második Szerbia még így is parádés mérleget tudhat magáénak, hiszen a mostani fiaskót leszámítva idén – két hónappal ezelőtt –  Montenegrótól kaptak ki a Világliga selejtezőjében, előtte pedig (2014. július 17-én) az Eb csoportban a magyar válogatottól.

Szerbiai felkészülési torna, döntő: (Bor)

Szerbia – Görögország 14-15 (1-4, 4-0, 2-2, 2-3 ötméteresek után: 5-6)

Szerbia: G. Pijetlovics, Mandics 3, Gocics, Randelovics, Csuk 2, D. Pijetlovics, Nikics, Aleksics 2, Jaksics, Filipovics 1, Prlainovics 4, S. Mitrovics 1, Risticsevics, Rasovics 1.

Görögország: Flegasz, Mylonakisz 2, Dervisisz 1, Genidunasz 3, Argiropulosz, Pontiekasz, Afrudakisz 1, Delakasz 1, Murikisz 4, Kolomvosz 1, Gunasz 2, Galanopulosz, Solanakisz.

Harmadik helyért: 

Montenegró-Olaszország 8-11 (4-2, 2-2, 2-4, 0-3)

Montenegró: Radics, Dr.Brguljan, Paskovics, Petrovics, Da.Brguljan 2, Radovics, Janovics 1, Draskovics, Ivovics 1, Misics 3, Klikovac 1, Jokics, Scepanovics, Pjesivac. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics.

Olaszország: Tempesti, Di Fulvio 1, Gitto, Renduzo, Fondelli 2, Bodegas 1, Nora, Gallo 2, K.Prescitti 1, Velotto, Icardi 4, N.Presciutti 1, Volarevics, Busilacchi. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna

Ötödik helyért

Brazília-Spanyolország 10-9 (0-3, 4-1, 4-2, 2-3)

Brazília: Soro, Crivella, Franko, Alonso, Salemi, Gomes 3, Delgado 4, Silva, Roca, Perrone 1, Gimares 1,Vrlics 2, Antoneli. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics.

Spanyolország: Aguilar, Granados 1, Roca, Munarriz 3, Molina 1, Minguell 2, Szirányi, Espanol 1, Tahull, Fernadez, Mallarach 1, Echenique 1, Lopez, Szövetségi kapitány: Gabi Hernandez

Hetedik helyért:

Franciaország-Japán 10-9 (4-1, 1-3, 3-2, 2-3)

Franciaország: Garsau, Sudadier, Kovacsevics 1, Khasz 1, Blary 1, Simon 3, Crousillat 2, Izdinsky, Marzouki, Paisson, Tomasevics, Camarassa 2, Hovanisjan, Laverssan. Szövetségi kapitány: Florian Bruzo.

Japán: Takamura, Odacsi 2, Arai 1, Siga, Javase 1, Ilda, Shimizu, Kadono, Takei 4, Jusuda 1, Okava, Mazai, Fokusima. Szövetségi kapitány: Ujcsi Omoto

A torna végeredménye: 

1. Görögország
2. Szerbia
3. Olaszország
4. Montenegró
5. Brazília
6. Spanyolország
7. Franciaország
8. Japán



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek